
Továbbra is készenlétben. Kedvezőtlenek az időjárási feltételek. Archív
Fotó: Veres Nándor
Az évszakhoz képest szokatlanul magas hőmérsékleti értékek egyelőre nem teszik lehetővé a székelyföldi sípályák megfelelő működését. Noha van ellenpélda is, a sípályák működtetői még reménykednek a tartósabb mínuszokban.
2022. január 11., 11:092022. január 11., 11:09
2022. január 11., 12:302022. január 11., 12:30
Burján László, a Kissomlyó Ski üzemeltetője lapunknak úgy nyilatkozott, még nem tudták elindítani a csíksomlyói pályán a síszezont. „Továbbra is várjuk a tartósabb hideget, hogy beindítsuk a hóágyúkat. Bár a tavalyi év végén volt néhány hidegebb nap, mi
– közölte. Megjegyezte, normál körülmények között már el kellett volna kezdődjön a szezon, a kiesés pedig nem csak anyagi szinten nem elhanyagolandó, hiszen a szezon java kiesett az decemberi ünnepek és a vakáció alatt. „Nem mondom azt, hogy el kell felejteni az idei szezont. Mi még reménykedünk, hogy lesz egy rövid, de kellemes időszak a sízésre. Tavasszal kiderül, hogy félszezon volt-e az idei” – jelezte.
Ezzel ellentétben a gyergyócsomafalvi Veresvirág sípályán december végén el tudták indítani a szezont.
– mutatott rá a pálya üzemeltetője. Számukra január és február zsúfolt a sízés és szállás szempontjából, de ahhoz is szükségesek az ideális időjárási körülmények.
Ő is a legnagyobb kiesésként a december végi időszakot jelölte meg. „Naponta kijön néhány síző, de csak miattuk nem érné meg beindítani a felvonót. Szerencsénk van, hogy különböző sítáborokat és gyermektáborokat fogadunk, így minden nap nyitva vagyunk, és
– közölte. Hozzátette, amikor a pálya teljes hosszát, a teljes 1700 métert lehet használni, akkor szokott nagyobb forgalom lenni. Mint visszaemlékezett, tavaly január közepén nyitottak ki, egy hétre rá pedig kezdhettek mindent elölről, hiszen az eső elmosott mindent, így
Azt is elmondta, az elmúlt napokban tapasztalt plusz fokok megviselték ugyan a pályát, de a hét második felében újból hidegebb időjárás érkezik, így készülnek a további hóágyúzásra.
A Madarasi Hargitán november végén már beindult a síszezon. Ruszuly Emese, az üzemeltető Bagolykő Kft. kapcsolattartója érdeklődésünkre közölte, stabil, a körülményeknek megfelelő tél van náluk, a hóréteg vastagsága pedig eléri a közel egy métert. „Az ünnepek időszakában,
sok vendéget fogadtunk. Még az elmúlt héten, a tanítás újrakezdésével sem éreztünk visszaesést” – tette hozzá.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!