
Fotó: Erdély Bálint Előd
Simon Mária Tímea lesz a székelyudvarhelyi Művelődési Ház új igazgatója – a versenyvizsga eredményét kedden délben tette közzé a helyi polgármesteri hivatal.
2021. június 15., 15:062021. június 15., 15:06
Nem iktattak fellebbezést a menedzseri vizsgával kapcsolatban a hétfői, június 14-ei határidőig, tudtuk meg a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől. Zörgő Noémi még hozzátette: a jelöltek közül Simon Mária Tímea dolgozatának és szóbeli vizsgaeredményének összesített értékelése kapott nagyobb jegyet: benyújtott menedzseri tervét 8,38-as jeggyel, míg a szóbeli vizsgáját 9,16-os jeggyel értékelte az erre kinevezett bizottság, így végső vizsgajegy 8,77 lett.
A Művelődési Ház korábbi igazgatójának, Elekes Gyulának a megbízatása 2019-ben járt le, azóta volt egy menedzseri vizsga, amelynek az eredményét érvénytelenítette a polgármester. Közben a járvány miatt bevezetett létszámstop akadályozta meg a vizsga újabb kiírását, ezért Elekes szerződését mostanig hosszabbították meg. Egyébként a mostani versenyvizsgán Elekes Gyula is megméretkezett.
A továbbiakban a vizsga eredményét a polgármester tudomásul veszi egy polgármesteri rendelet formájában, ezt követően pedig 30 nap áll a rendelkezésre megkötni az új menedzseri szerződést. Simon Mária Tímea jelenleg a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal rendezvényszervező és kommunikációs irodájának a vezetője.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás