Hirdetés
Hirdetés

Ifjúsági lakásokat építenének az egykori disznópajták helyén

A csíkszeredai Tudor lakótelep közelében épülnének további ANL-s lakások •  Fotó: Farkas Tamás

A csíkszeredai Tudor lakótelep közelében épülnének további ANL-s lakások

Fotó: Farkas Tamás

Tízezer négyzetméter fölötti területet vásárolna a csíkszeredai önkormányzat ifjúsági és szociális lakások felépítésére. Erre a célra többek között a Tudor lakótelepen ajánlottak fel egy területet a városnak, annak megvásárlására jelenleg folyik az egyeztetés a tulajdonosokkal.

Barabás Hajnal

2018. május 15., 10:592018. május 15., 10:59

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere megkeresésünkre elmondta, ahhoz, hogy az Országos Lakásügynökség (ANL) ifjúsági és szociális lakások építését finanszírozza, Csíkszeredában először az önkormányzatnak kell ehhez telket biztosítania. Ezért döntöttek úgy, hogy területet vásárolnak erre a célra.

Hirdetés

A csíkszeredai önkormányzati képviselők még februárban fogadtak el egy olyan határozatot, amelyben a területvásárlási szándék mellett megfogalmazták azokat a feltételeket, amellyel a területnek rendelkeznie kell ahhoz, hogy alkalmas legyen ANL-s lakások építésére. Az egyik ilyen megszabott feltétel volt, hogy 10 000–12 500 négyzetméteres legyen, illetve

feltétel volt többek között, hogy város területén helyezkedjen el, pontosabban a Pacsirta sétányon lévő ifjúsági lakások közelében.

A város tehát részt venne az országos ifjúsági lakások építésének programjában, ezzel a kezdeményezéssel a fiatalok és a nehéz szociális helyzetben élők számára nyújtanának előnyös lakásbérlési lehetőséget. Fiataloknak legkevesebb 5, legtöbb 10 tömbházat, nehéz szociális helyzetben élőknek pedig legkevesebb 2, legtöbb 4 tömbházat építtetnének.

Disznópajták helyén

Fülöp Árpád Zoltántól, az önkormányzati képviselő-testület ingatlanvásárlási bizottságának egyik tagjától megtudtuk, miután a város kért ajánlatokat megfelelő terület megvásárlására, a versenytárgyaláson többek között a Bónis család területe bizonyult alkalmasnak a célra.

A 12 400 négyzetméteres terület a Pacsirta sétány mögött található, a Tudor lakótelepnek azon a részén, ahol régen a városiak disznópajtáinak tucatjai álltak. A terület tulajdonosaival egyelőre még nem tudtak megegyezni az árban, a vásárlásról így tovább folynak a tárgyalások.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés