Hirdetés
Hirdetés

Időtálló a szolgálat, mert az a közösség tartja fenn, amely igényli is a munkájukat

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Marosvásárhely központi részében egy újonnan vásárolt ingatlanba költözött a Telefonos Szeretetszolgálat, és közösségi szervezetként munkálkodnak azért, hogy krízishelyzetben lévő személyeken azonnal tudjanak segíteni.

Hajnal Csilla (R)

2017. december 06., 21:262017. december 06., 21:26

2017. december 06., 21:282017. december 06., 21:28

Sajó Norbert, a Telefonos Szeretetszolgálat alapítója és vezetője szerdán sajtótájékoztatón mutatta be az új székhelyet, és mesélt a nem is olyan távoli tervekről.

Kilenc éve működik a Telefonos Szeretetszolgálat Kolozsváron, amely pár évre rá Marosvásárhelyen is megnyitotta telefonvonalait, nemrég pedig a kincses városból Marosvásárhelyre tette át székhelyét.

Hirdetés
Idézet
Attól közösségi egy projekt, hogy egy közösség felkarolja, a szeretetszolgálat pedig egy időtálló szolgálat, hiszen az a közösség, amely igényli a munkáját, fenn is tudja tartani

– fogalmazott Sajó Norbert.

Mint mondta, Marosvásárhelynek nem kell vetekednie Kolozsvárral, hiszen sok mindenben túlszárnyalta már azt. Itt még megvan a szívélyesség, a családias légkör, az emberek ismerik egymást, Kolozsváron már nem, és ezt semmilyen uniós projekt nem tudja visszahozni a kincses városba.

Az új székhelyet sem uniós támogatásokból, hanem egy marosvásárhelyi vállalkozó segítségével sikerült megvásárolnia a Telefonos Szeretetszolgálatnak, és havi részletekben 15 év alatt kell visszafizetni neki a kölcsönt – mondta Sajó Norbert.

Havonta 1700 lejes részletekben törlesztik az adósságot, ez az összeg a havi 10 lejes felajánlásokból gyűl össze,

amelyet főként helyi magánszemélyektől, kisnyugdíjasoktól, diákoktól kapnak. Novemberben például az 1700 lej helyett 4200 lejt tudtak törleszteni, annyi adomány gyűlt össze.

Sajó Norbert •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Sajó Norbert

Fotó: Haáz Vince

A Telefonos Szeretetszolgálat idén harmadik éve szervezi meg Marosvásárhelyen az adventi szeretetvendégséget, amelyen kétszáz szerényebb körülmények között élő személynek terítenek ünnepi asztalt december 15-én 17 órától Marosvásárhelyen a Mobex étteremben. Sajó Norbert hangsúlyozta, ez nem a szegények vacsorája, hanem egy közösségi alkalom a találkozásokra. A szerényebb körülmények között élőkön kívül egyházi vezetőket, orvosokat és üzletembereket is meghívtak.

Idézet
Volt olyan étterem, amely visszautasította a kérésünket, mikor meghallotta, hogy hátrányos helyzetűeknek, kisnyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek terítenénk asztalt, de a Mobex étterem elvállalta

– fogalmazott Sajó Norbert. Egy menü ára 15 lejbe kerül, és idén először magánszemélyek felajánlásaiból szeretnék kifizetni az étkezés árát. Az előző években ugyanis helyi magánvállalkozók ajánlották fel az ünnepi vacsora számlájának törlesztését.

A Román Kereskedelmi Bank idei jótékonysági börzéjére is benevezett a Telefonos Szeretetszolgálat, a tavaly egyetlen erdélyi magyar szervezetként vettek részt a kampányban. Ez a jótékonysági börze nevű verseny február végéig tart, addig egy online adományozási lehetőséget biztosít a bank, és az a hatalmas előnye, hogy kezelési költség nélkül, biztonságos körülmények között adományozhatunk online egy szervezetnek 5 és 1000 lej között.

Ha az adományok és a felajánlók száma elégséges, akkor az első három helyezettnek az adományait megduplázza a bank

– magyarázta a kampány lényegét Sajó Norbert. A marosvásárhelyi szervezet a menedékszoba megnyitásáért nevezett be a versenybe, hiszen még mintegy tízezer euróra lenne szükségük ahhoz, hogy megnyithassák ezt az új székhelyen. Itt legtöbb három napig ingyenesen szállásolnának el a kórházi beavatkozásokról kijövő vidéki betegeket és hozzátartozóikat. Ezért szükségük van két emeletes ágyra, a központi fűtés beszerelésére, nyílászárók korszerűsítésére, egy kódolt rendszer beszerelésére, amely biztosítja, hogy bejuthassanak a vendégek a szobába akkor is, amikor ők nincsenek ott. A jótékonysági börze részleteiről a bursabinelui.ro oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
Hirdetés