
A Nagy István festő sétányon egyelőre a gázvezetékeket cserélik ki
Fotó: Borbély Fanni
Nem lehet arra számítani, hogy ebben az évben elkezdik Csíkszereda egyik központi lakóövezete, a Nagy István festő sétány teljes felújítását. A műszaki tervek elkészítéséhez és a kivitelezéshez szükséges közbeszerzést csak ezután írják ki, ez pedig kedvező esetben is több mint két hónapig tart. Így a kivitelező valószínűleg jövő tavasszal láthat munkához.
2024. június 12., 19:452024. június 12., 19:45
2024. június 12., 19:482024. június 12., 19:48
Befejezéshez közeledik a teljes gázvezeték-hálózat cseréje a Nagy István festő sétányon, a tavasszal elkezdett munkálattal jól haladt a kivitelező, és hónap végére el is készülhetnek – ezt Bors Béla alpolgármester közölte kérdésünkre. Ez viszont az egyetlen pozitívum ebben az évben a teljes felújításra évek óta váró lakók számára,
Noha még év elején úgy tűnt, lesz idő az előkészületek befejezésére, mivel a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát tavaly novemberben elfogadta az önkormányzati képviselő-testület, a műszaki tervek elkészítéséhez és a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás kiírása késett.
Egészen mostanig, ráadásul, mint az elöljáró elmondta, ezt is egy külsős, közbeszerzésekkel foglalkozó cég teszi meg, a városháza ugyanis jelenleg csak egy, ezen a téren tevékenykedő szakemberrel rendelkezik, a munka pedig sok.
Ebből az Anghel Saligny-program 12 milliót biztosít, a többit a városnak kell elkülönítenie saját költségvetéséből.
Mivel a licit időtartamát nehéz előre felbecsülni, ez függ az ajánlattevőktől, illetve az esetleges óvásoktól, a szerződés aláírása kedvező esetben is ősszel történhet meg.
A meglehetősen sűrűn beépített, négyemeletes panelházakból álló lakótelepen nemcsak a gázhálózat-csere miatt van már egy ideje építőtelep-hangulat, a bádoggarázsok több éve történt bontása után gyatra állapotban maradtak parkolóhelyek, ezek és a járdák is túlzsúfoltak a parkoló autóktól, itt ugyanis díjmentes a parkolás.
Szikszay László önkormányzati képviselő nemrég a legismertebb közösségi oldalon tette szóvá, hogy szükségtelennek tartja a gázvezetékek cseréje után az út- és járdafelületek újrabetonozását, amikor úgyis felújítás következik.
Bors Béla kérdésünkre úgy reagált, ők kérték a helyreállítást, mert ha idén nem kezdődik el a felújítás, a lakók ősszel és télen végig sárban kénytelenek közlekedni.
és több változtatásra volt szükség lakossági észrevételek, illetve a szakhatósági jóváhagyások megszerzése miatt. Azóta az építkezési engedélyt is kiadta a városháza, de a licitet meg kell várni.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
3 hozzászólás