
Minden évben várják, hogy kapjanak az újkenyérből a marosvásárhelyiek
Fotó: Haáz Vince
Bár sokáig kétséges volt, mégis lesz Szent István-napi ünnepség Marosvásárhelyen: augusztus 20-án 19 órától a marosvásárhelyi várba várják az ünneplőket. A kulturális ünnepség mellett az Új kenyér ünnepét sem felejtik el a szervezők, idén is több mint nyolcvan kilónyi friss, szentelt kenyérrel készülnek.
2022. augusztus 18., 16:402022. augusztus 18., 16:40
Az ünnepség részleteiről Cseh Gábor – aki a kezdetektől felvállalta az augusztus 20-ai ünnepség szervezését – elmondta, hogy
„Szent István a keresztény magyar állam megteremtője, augusztus 20-a pedig a magyar állam folytonosságának az ezeréves emlékünnepe, ugyanakkor a legrégibb magyar ünnepünk, hiszen 1771-től nemzeti ünnep.
– fejtette ki az ünnep fontosságát Cseh Gábor. Hozzátette, a 19 órától kezdődő eseményen ünnepi beszédek is elhangzanak, Kilyén Ilka színművésznő lesz a műsorvezető, és fellép a Csillagfény néptáncegyüttes.
Cseh Gábor kérdésünkre elárulta, hogy két, több mint 40 kilós óriáskenyérrel készülnek erre az ünnepre.
Marosvásárhelyen először 2013-ban szerveztek Szent István-napi ünnepet, akkor a Keresztelő Szent János Plébániatemplom udvarára szorultak az ünneplők, utána a Színház téren zajlott az esemény évekig, tavaly pedig a Nyári Színházban. Idén újdonság, hogy a várba várják az ünneplőket.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!