
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Marosvásárhelynek nincs érvényes szerződése egyetlen hóeltakarítást vállaló céggel sem, sőt egyelőre pénz sincs erre a szolgáltatásra. Soós Zoltán polgármester a Székelyhonnak elmondta, hogy keresik a megoldást a sürgős problémára. A Maros Megyei Tanácshoz tartozó területek ezen a téren le vannak fedve, több éves keretszerződés alapján biztosítják a cégek a hóeltakarítást.
2020. november 06., 22:072020. november 06., 22:07
Négyéves keretszerződések alapján oldja meg a Maros Megyei Tanács a hozzá tartozó utak kátyúzását és a téli tisztán tartását is. „Az elmúlt 4 évben a megyei önkormányzat keretszerződéseket kötött úgy a téli karbantartási és a hóeltakarítási munkálatokra, mint a nyári időszakban végzett javítási, karbantartási munkálatokra. Így ugyanis gyorsabban, és hatékonyabban lehet elindítani a munkálatokat, hiszen a szezon elején csak egy alszerződést kell kötni a szolgáltatókkal, és nincs szükség minden szezon elején egy újabb versenytárgyalás lebonyolítására, amely korábban sok esetben késleltette tavasszal a kátyúzások elkezdését, télen pedig a hóeltakarítás biztosítását” – fejtette ki Péter Ferenc, Maros megye Tanácsának elnöke.
Jelenleg a Maros megyei önkormányzatnak három céggel van szerződése hóeltakarításra a megye hét övezetében. Míg Szászrégen és Gernyeszeg környékén egy cég végzi majd a munkálatokat, Segesvár környékén egy másik céget bíztak meg, míg a Marosszentkirály, Vámosgálfalva, Mezősályi és Nyárádszereda övezetében egy harmadik cég nyerte el a négyéves szerződést.
Péter Ferenc azt is elmondta, hogy
Az év hátralevő két hónapjára vonatkozó hóeltakarítási szerződések összértéke 1,4 millió lej. Ha szükséges lesz, ezt az összeget még ki tudja egészíteni a megyei tanács.
Marosvásárhely nincs ilyen szerencsés helyzetben. Az elmúlt években a köztisztasági vállalat, a Salubriserv biztosította a téli hóeltakarítást is. Idén azonban a városháza nem hosszabbított szerződést a jelenleg jogi felszámolás alatt levő céggel, így nincs érvényes hóeltakarítási szerződése sem. Soós Zoltán polgármester a Székelyhon érdeklődésére elmondta, hogy tíz cégtől kértek árajánlatot és előre láthatóan egyenes szerződéskötéssel tudnak idénre szolgáltatót találni. Ez azt jelenti, hogy
A polgármester azt is elmondta, hogy a közterület-rendezési igazgatóság illetékeseit megkérte, hogy elemezzék annak a lehetőségét, hogy a vásárhelyi utakat és járdákat télen ne sóval vagy ne csak sóval szórják meg, hanem kalcium-klóriddal is.
A polgármester szerint négy millió lejre van szükség, hogy biztosítani tudják a városban a hóeltakarítási munkálatokat. Az, hogy ezt az összeget honnan kerítik elő, az a hétfői rendkívüli tanácsülésen derül ki, amikor többek között a költségvetés-kiegészítés kérdése is napirenden lesz.
Az időjárás-előrejelzés szerint egyébként Maros megyében az elkövetkező egy héten még nem fog fagypont alá csökkenni a hőmérséklet és jelentős csapadékra sem számíthatunk.
Hargita megyében is megkötötték a szerződéseket
Hargita megyében már október 20-án aláírták a hóeltakarításra vonatkozó szerződéseket. Ezek összértéke 7,6 millió lej. Jelenleg csak a megyei tanácselnök utasítására mennek ki a terepre a munkagépek, szükség esetén, de november 15-től, előző évekhez hasonlóan állandó ügyeletet biztosítanak. A munkagépeket GPS rendszeren követni lehet, így bárki megnézheti, hogy éppen hol szórják a csúszásgátlót, hol tisztítják az utakat.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!