
Fotó: Barabás Ákos
Fotókiállítás nyílt a székelyudvarhelyi Nyirő József Városi Könyvtárban, amellyel az elmúlt évek emlékeit elevenítik fel az idén huszonöt éves Melinda cégcsoport munkatársai. A március 14-éig megtekinthető tárlaton régi és új fényképeket állítottak párhuzamba.
2019. március 06., 14:332019. március 06., 14:33
„Országunkban ritkaságszámba megy, hogy egy vállalkozás megérje ezt a jeles évfordulót, főként úgy, hogy egy családi ház udvaráról indult kis cég felkerüljön a hazai szakpiac képzeletbeli dobogójára” – kezdte ünnepi beszédét a tárlat megnyitóján András Lehel, a Melinda Instal Kft. ügyvezető igazgatója. Mint mondta, roppant
Számtalan tapasztalat, élmény, öröm és siker kapcsolódik az elmúlt évekhez, ugyanakkor kudarcokkal, csalódásokkal és kihívásokkal is szembesültek – magyarázta András Lehel. Hangsúlyozta, az utóbbiakért is hálás, hiszen azokból vonhatták le a fejlődésükhöz szükséges tanulságokat.
Fotó: Barabás Ákos
A vállalat több eseménnyel is igyekszik megünnepelni a jeles évfordulót: kiadványokat jelentetnek meg, és különböző rendezvényeket is szerveznek munkatársaik, vevőik, illetve viszonteladó partnereik számára. Fő támogatói lesznek ugyanakkor egy zongorakoncertnek és egy városi méretű sporteseménynek is. Ebbe az ünnepi sorozatba tartozik a mostani fotókiállítás is, amelynek részeként huszonöt fényképet állítottak ki a városi könyvtárban. A falakra kihelyezett keretekben egy-egy régi és új fotó is látható. Ezek mintegy
A tárlatot Balázs Ferenc fotográfus méltatta, aki az első pillanattól nyomon követte a vállalat fejlődését: mind kliensként és ismerősként, mind sokszor támogatást kérve az általa elindított cserkészcsapat működéséhez. A fényképek mellett sétálva felidézte a céggel kapcsolatos emlékeit, gyakran elmosolyodva a régi és az új fotók elemzésekor.
Fotó: Barabás Ákos
András Lehel elmondta, hogy március 14-éig lehet majd megtekinteni a fotókat a városi könyvtárban, ezután irodaépületük folyosóin, termeiben állítják ki azokat. Szeretnék, ha minél többen ellátogatnának a tárlatra, ezért
„Kiemelem, hogy vállalatunk története összefonódik Udvarhelyszék posztkommunista történelmével, és az elkövetkező évtizedekben is részesei szeretnénk maradni Székelyudvarhely históriájának” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.
(X – Fizetett hirdetés)
A Hargita megyei tűzoltók összesen 18 sürgősségi esethez vonultak ki a hét első két napján, miközben 16 Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak a településeken megjelenő medvék miatt.
Két órára felfüggesztik tevékenységüket csütörtökön az ország igazságügyi orvosszakértői és a törvényszéki orvostani szolgálatok munkatársai. A tiltakozó akcióhoz a Hargita Megyei Törvényszéki Orvostani Szolgálat is csatlakozik.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.