
Fotó: Barabás Ákos
Hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a csíksomlyói pünkösdi búcsút és kegyhelyet a Hungarikum Bizottság, elismerve annak egyedi, vallásos és közösségépítő jellegét – adja hírül a Romkat.ro egyházi portál. Úgy vélik, ez méltó elismerése a székelység több száz éves hagyományának, az egész Kárpát-medencei magyarság közös szellemi értékének.
2020. május 21., 19:302020. május 21., 19:30
2020. május 21., 19:362020. május 21., 19:36
A csíksomlyói búcsút 2018-ban terjesztették a Hungarikum Bizottság elé az RMDSZ kezdeményezésére, az erdélyi ferences rend támogatásával.
Urbán Erik OFM, az Erdélyi Ferencesek tartományfőnöke a portálnak elmondta, a hír öröm mindannyiunk számára. A csíksomlyói kegyhely már több mint tíz éve tagja annak az Európai Máriás Hálónak, amihez húsz európai ország huszonegy kegyhelye tartozik. Ez azért jelentős, mert Csíksomlyó így Európában is egyre ismertebb, sokan szoktak elzarándokolni ide távoli vidékekről is, a kegyhely belekapcsolódott az európai Mária-kegyhelyek körfogásába.
„Ezzel a lépéssel, hogy a kegyhely most hungarikummá vált, még inkább magunkénak érezzük a pünkösdi búcsút, mert a kegyhely elsődleges szerepe a hit őrzése, megerősítése és továbbadása” – nyilatkozta Urbán Erik OFM.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
3 hozzászólás