Hirdetés
Hirdetés

Hótündér: az évad harmadik bemutatójára készül a Tomcsa Sándor Színház

A klasszikus mesét újragondolva, szokatlan látványvilágba ültetve viszi színre a társulat •  Fotó: Erdély Bálint Előd

A klasszikus mesét újragondolva, szokatlan látványvilágba ültetve viszi színre a társulat

Fotó: Erdély Bálint Előd

Újabb bemutatóra, sőt ősbemutatóra készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata: Aracs Eszter rendezésében, Böszörményi Gyula átiratában viszik színre a Hótündér című mesés játékot, amely „nyomokban Andersent tartalmaz”.

Kovács Eszter

2019. október 10., 17:152019. október 10., 17:15

Különleges gyerekelőadás ez, több szempontból is, mondta el Nagy Pál, a székelyudvarhelyi színház igazgatója. Egyrészt ősbemutató, hiszen Aracs Eszter rendező felkérésére gondolta újra Böszörményi Gyula Hans Christian Andersen klasszikus meséjét: az átdolgozott színpadi darab „ide íródott”, azaz erdélyivé lett.

Idézet
Tanulságos, humoros, kicsit megríkat, kicsit megnevettet. Úgy gondolom, pont ilyennek kell lennie egy gyerekelőadásnak

– hangsúlyozta a rendező. A produkció képi világa is különleges: Lenkefi Zoltán kétdimenziós díszletet álmodott színpadra, amelybe az „eltúlzott, elrajzolt karakterek” jelmezeit Deák Réka tervezte. A produkció zenéjét a székelyudvarhelyi társulat két tagja, Pásztor Márk és Pál Attila szerezte.

Rögtön a közepébe vágnak

A már hagyományos vasárnapi bemutató most elmarad: a családos színházi napot bepótolják, ígérte az intézményvezető, a Hótündért először október 16-án, csütörtökön délelőtt 10 órától tekinthetik meg az aznapra bejelentkezett óvodások és kisiskolások.

Elismerés a székelyudvarhelyi bábtársulatnak: két díjjal is jutalmazták a Béka-királykisasszonyt •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Elismerés a székelyudvarhelyi bábtársulatnak: két díjjal is jutalmazták a Béka-királykisasszonyt

Fotó: Erdély Bálint Előd

Más hírek a társulat háza táján

Elismerésekkel indult a mozgalmas évad a Tomcsa Sándor Színháznál: a DráMA kortárs színházi fesztivál égisze alatt bemutatott Béka-királykisasszony című bábjáték két díjat is kapott a Fux, azaz az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábtársulatok Fesztiválján. A Lukács Emőke rendezte darab a Benedek Elek-különdíjat és a szakmai zsűri legjobb alakításért járó díját hozta haza. 

A társulat október 11-én, pénteken 17 órától Székelyudvarhelyen játssza a Kovács János meghal című darabot. Az előadás érdekessége, hogy a Gyergyószentmiklóson zajló Nemzetiségi Színházi Kollokvium részeként tűzték műsorra, ezért a rendezvény szakmai zsűrije is kiszáll Udvarhelyre.

Idézet
A helyszín adottságai miatt minden egyes darabot nem lehetne bemutatni Gyergyóban, ezért, illetve a megyebeli színházak közti jó együttműködésre alapozva kihelyezett programok is lesznek

– magyarázta a rendhagyó esemény miértjét Nagy Pál színházigazgató.

Hirdetés

Bukarestbe megy A mi kis városunk

A kollokviumot követően, október 24-én Bukarestben vendégszerepel a társulat, tudtuk meg Dunkler Rékától. Mint a színház sajtókapcsolatokért felelős munkatársa elmondta, a Tomcsa Sándor Színház idén meghívást kapott az országos színházi fesztiválra (Festivalul Național de Teatru), amelyre A mi kis városunk című produkciót viszik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés