Hirdetés
Hirdetés

Hosszúra nyúlt szünet, de jövő hétvégétől nyitásra készülnek a csíkszeredai piaccsarnokban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Noha országszerte már a hétvégén kinyithatnak a zárt térben működő piacok, Csíkszeredában erre még várni kell, mivel a piaccsarnok tavasszal bejelentett felújítása nem fejeződött be. Jövő hét végére várhatóan megnyitják, ugyanakkor fűthető faházikókat is felállítanak az árusok számára.

Kovács Attila

2020. december 05., 16:492020. december 05., 16:49

Az időjárás erőteljes lehűlésével mintegy két hete már szó szerint is vacognak az átmeneti csíkszeredai piactéren, az Erőss Zsolt Aréna mellett helyet kapott piaci árusok. Csíkban a tél nem a szabadtéri piacozás ideje, a piaccsarnokba viszont még a hétvégétől nem térhetnek be a vásárlók és az eladók, noha erre már törvényes lehetőség van.

Hirdetés

Még tart a felújítás

A csarnok felújítása, amelyet tavasszal, a bezárás után ürítettek ki, még mindig tart, és leghamarabb jövő hét végére nyithatják meg, a kinti piactérrel együtt, ahová kis méretű, fűthető faházakat telepítenek – tudtuk meg Bors Bélától. Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre elmondta,

a munka befejezését az is késlelteti, hogy tervezési gondok adódtak, amelyre egy-két napon belül próbálnak megoldást találni: a mennyezetre szerelt fűtésrendszer terve nem vette figyelembe, hogy a villanyhálózatot emiatt odébb kell költöztetni.

„Egy elég hiányos tervvel állunk szemben, ebből kell kihoznunk a lehető legjobbat” – értékelt. Bors Béla azt mondta, a felújítást be lehetett volna eddig fejezni, ha időben elkezdték volna a nyár folyamán, és nem szeptemberben látnak hozzá, illetve ha nem lennének olyan tervezési problémák, amelyeket előre lehetett volna látni, ha tüzetesebben átnézték volna a tervet. Hozzátette, a jó szándék mindenki részéről megvan, így a helyzet napokon belül rendeződik.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Átalakulás kívül-belül

A beszállító ígérete szerint jövő hét végére a kis méretű faházakat is felszerelik, ezek elektromos ellátását új, a külső felújítás során földbe helyezett villanyvezetékek biztosítják. A házak csak nappal használhatók majd, éjszakára árut ott nem lehet tárolni – tudtuk meg.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Az alpolgármester szerint

a piac működési szabályzatát is módosítják, ezzel biztosítva az egyenlő feltételeket az őstermelők, viszonteladók, illetve kereskedők számára.

Bent a csarnokban több mint 30 standot alakítanak ki, külön helyiség lesz a sajtárusok számára, új fűtés- és villanyhálózat, padlózat készült, a falakat újra burkolták, és a nyílászárókat kicserélték. 

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés