
Tíz számítógépre naponta száz-százhúsz vizsgázó várakozik a sofőrvizsga elméleti próbáján. Archív
Csak a megyeközpontban, mindössze tíz számítógépen vizsgázhatnak azok a tanulóvezetők, akik le szeretnék tenni a hajtási engedélyhez szükséges elméleti vizsgát. Ennél jóval nagyobb gond, hogy a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szerint két hónapnál többet, az érintettek szerint azonban fél évet kell várakozniuk a gyakorlati vizsgáig, ami bőven elég ahhoz, hogy mindent elfelejtsenek.
2017. november 05., 09:212017. november 05., 09:21
2017. november 05., 11:512017. november 05., 11:51
Csak a megyeszékhelyeken lehet letenni a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti vizsgát, így minden Hargita megyei tanulóvezetőnek Csíkszeredába kell ezért utaznia.
Mivel országos szabályozás szerint szervezik meg a vizsgákat, ezen Hargita megyében nem tudnak változtatni, így nincs mód arra, hogy több gépet biztosítsanak, illetve arra sem, hogy a közeljövőben Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is lehessen vizsgázni. Ez minden megyében így van,
– válaszolta érdeklődésünkre Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője.
Tavalyig heti négy vizsganap volt, azonban ezt háromra csökkentették, mivel a tapasztalat azt mutatta, hogy a napi száz-százhúsz jelentkező, az újravizsgázókkal együtt ennyi időbe belefér. Megfigyeléseik szerint az udvarhelyszékiek inkább a hét első két napján mennek, ezzel szemben a Gyergyószentmiklós és Maroshévíz környékiek a csütörtököt választják, ezért ez a nap kissé zsúfoltabb, de Pănescu szerint még senkit nem küldtek el.
Hatból idén nyárig négyen maradtak, azóta még egy elment: ki nyugdíjba, ki áthelyeztette magát. Ez az oka annak, hogy mivel hárman kell lebonyolítsák az egész megyében a gyakorlati vizsgákat, a tanulóknak átlagban két és fél hónapot kell várniuk. Pănescu hozzáfűzte, hogy bár ez a Hargita megyeieket nem vigasztalja, tudomása szerint van olyan megye, ahol egy vizsgáztató sem maradt. Évente egy-két alkalommal szerveznek vizsgáztatói szakvizsgát Bukarestben: nemrég úgy hallották, hogy valószínűleg ezen a télen is lesz, de mivel hivatalos értesítést eddig nem kaptak, csak remélik, hogy ezt a megüresedett Hargita megyei állásokra is kiírják. A kritériumok szerint erre tapasztalt rendőrök jelentkezhetnek, akik előbb csak a B kategóriájú jogosítványra, majd három év múlva a nagyobb gépjármű-kategóriás jogosítványra pályázókat is vizsgáztathatják.
Fél évvel később bizonyíthatnak a volán mögött azok, akik sikeresen letették az elméleti vizsgát
Fotó: Barabás Ákos
– mondta Kálmán Hajnal székelyudvarhelyi sofőroktató. Gondot az az idő jelent, amely elválasztja az elméleti vizsgát a gyakorlatitól, hiszen ez fél évvel később történik: akinek októberben sikerült az elméleti próbája, jövő év áprilisára kapott időpontot.
– vázolta a helyzetet. Hozzátette, hogy a kötelező harminc óra vezetés is kevés arra, hogy megtanulják kezelni az autót, a manőverezést, valamint a forgalomban való közlekedést, és ha nem az iskola elvégzése után mennek rendőrvizsgára, hanem féléves szünet után, sokan elbukják azt. A gyakori sikertelen elméleti vizsgákkal kapcsolatban megjegyezte,
Fotó: Barabás Ákos
Egyik tanítványának július közepén első próbálkozásra sikerült az elméleti vizsgája, két és fél hónappal később, október másodikán kellett jelentkeznie a gyakorlatira, ám azon nem ment át. Emiatt tizenhat napon belül még hat órát kellett vezetnie ahhoz, hogy új időpontot kaphasson: hétfőn utazott Csíkszeredába, ahol április 12-ére rendelték vissza. „Nagy időtáv, egy kezdő ezalatt mindent elfelejt. Pluszórák nélkül esélytelen, hogy sikerüljön”– mondta el lapunknak az érintett tanulóvezető.
– az árak sofőriskolánként valamennyire eltérnek egymástól. A pluszórák alkalmanként további 30 lejbe kerülnek, azonban a sikertelen rendőrvizsgát követő kötelező hat óra vezetést igazolni kell, így az már 280 lej.
Ha ez idő alatt a tanuló nem megy át a gyakorlati próbán, mindent elölről kell kezdenie, vállalva az újabb költségeket. „Nagyon költséges. Könnyítettek azzal, hogy a sikeres elméletit nem kell megismételni, ha elbukjuk a rendőrvizsgát, de ha kettőnél több nem fér bele az évbe?” – tette fel a kérdést a tanulóvezető. Abban az esetben, ha jövő tavasszal sem megy át a vizsgán, kérést nyújt be a Hargita Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-nyilvántartó Hivatal csíkszeredai székhelyére, remélve, hogy július közepe előtt, amikor letelik az egy év, kap még egy időpontot.
Megoldási javaslatok a korrupcióellenes szolgálattól
A sofőriskola befejezése és a gyakorlati vizsga közötti hosszas várakozási időre a Hargita Megyei Korrupcióellenes Szolgálat (S. J. A. Harghita) is felhívja a figyelmet legutóbbi éves jelentésében. Ebben azt írják, a három hónapot is eléri a várakozási idő hossza, és jelenleg ez az egyik legnagyobb probléma, amivel a gépjárművezető-oktatóknak és a tanulóvezetőknek szembe kell nézniük. A kialakult helyzet okaként a jelentés is azt taglalja, hogy kevés a vizsgáztató a Hargita Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-nyilvántartó Hivatalnál. Megoldásként azt javasolják, hogy meg lehetne hosszabbítani a hivatal munkaprogramját két órával, vagy legalább kéthetente szombaton is lehetne tartani sofőrvizsgákat.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!