
A rongyvágás a szövés ábécéje
Fotó: Tamás Gyopár
Már nem ismeretlen a nyüst, a borda, a csép annak a közel harminc gyermeknek, akik kézműveskedésre jelentkeztek a Gyergyócsomafalvi Szociális Házban. Ezentúl hetente tartanak foglalkozásokat önkéntesek segítségével, hogy szőni, bogozni, hímezni, kötni, horgolni, nemezelni tanuljanak a kicsik.
2017. augusztus 27., 14:582017. augusztus 27., 14:58
Csomafalván keddenként kézimunkakörre járnak az asszonyok, a csütörtökökre pedig tudásátadást szerveznek a Kézről kézre, generációról generációra címet viselő foglalkozás keretében.
Csütörtök délutánra benépesedett a szociális központ. Huszonhét gyermek és az önkéntes oktatók is érkeztek. Egy asztal köré csoportosultak a gyöngyfűzők, s kezdődhetett az ékszerkészítés. Ki nyakéket, ki karkötőt tervezett. Nagyobb méretű gyöngyöket sorakoztattak füzérré első alkalommal, hogy a kétórás fűzés végére kész legyen a tervezett gyöngykiegészítő.
Évi néni türelmesen magyarázza, hogyan lesz a rongyból szőnyeg
Fotó: Tamás Gyopár
Bogozáshoz sodorták az alapanyagot egy másik teremben, ahol igencsak jókedvűen csiviteltek fiúk-lányok. Felemlegették a csomafalvi mondást is, miközben az önkéntes magyarázta, hogy hol fogják a kötelet, hogy az meg ne szökjön.
– szólt az intés. Óvatosságra, pontosságra tanították a szomszédos helyiségben kézműveskedőket is. Akadt, aki a rongyvágást választotta, az is szükséges műveletnek bizonyult, hiszen sorban álltak lányok is, fiúk is, hogy a szövőszékbe ülhessenek.
Szintén önkéntes ajánlotta fel a szövőszéket, mely nagy vonzerővel hatott a gyermekekre. A 9 éves Richárd fel is sorolta az osztováta részeit: nyüst, borda, csép, lábitó...
– szólt Évi néni útbaigazítása ki tudja, hányszor. Nagy türelemmel magyarázta, s annál jobban nőtt az örömük a kicsiknek, amint látták szőnyeggé alakulni a rongycsíkokat.
Karkötők, nyakékek készültek a foglalkozáson
Fotó: Tamás Gyopár
Kétórásra tervezték a foglalkozásokat. Amint Sövér Adél, a szociális központ irányítója fogalmazott, már az épület tervezésekor a házat működtető helyi önkormányzat elképzelése az volt, hogy teret biztosít a kézműves mesterségek oktatásának. Két helyiséget is műhelynek terveztek. A kézimunkakörösök is jelezték, hogy szívesen átadnák tudásukat, és a gyermekek részéről is megfogalmazódott az igény.
– mondta az irányító.
Fotó: Tamás Gyopár
Sövér Adél arról is szólt, hogy amint oktatót találnak, fafaragás is lesz, hogy legyenek fiús foglalkozások is. Pályáznak majd a tervek szerint szerszámok beszerzésére. Jelenleg kötélverő alkalmatosság vásárlása van folyamatban, így a kötélkészítést is megtanulhatják nemsokára a csomafalvi gyermekek a csütörtöki foglalkozásokon.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!