
Fotó: Haáz Vince
Forgalomkorlátozásra kell számítani hétfőtől Marosvásárhelyen az Arató utcai hídnál és környékén, mivel nekifognak a 2016 augusztusában beomlott híd felújításának. Tervek szerint a munkálatok négy hónapot tartanak.
2018. március 18., 19:262018. március 18., 19:26
2016 augusztusában az Arató utca környékén tisztította a vízügyi hivatal a Poklos-patak medrét, amikor a kotrógépet a mederbe leengedő daru súlya alatt beomlott a híd egy része. A patakba dőlt a daru, a kotrógép és egy közelben levő tehergépkocsi, amibe a mederből kikapart hulladékot kellett volna tenni.

Egy húsztonnás daru és az általa emelt rakodógép alatt szakadt be csütörtökön az Arató utcai Poklos-híd Marosvásárhelyen. Mindkét munkagép a patakba zuhant, melynek medrét készültek tisztítani.
A történtekkor a városháza szakemberei azt nyilatkozták, hogy a vízügyiek túl nagy súlyú munkagépet engedtek a járdára, emiatt szakadt be, ráadásul engedélyük sem volt a munkálatokhoz. A darukocsi kezelője elmondta, hogy a munkagépek a Poklos medrének tisztítása miatt álltak meg a híd szélén.
– nyilatkozta akkor a sofőr lapunknak. A munkálatot végző cég képviselői szerint a járdát felújító, az addigi aszfalt helyett piskótaköveket elhelyező városháza okolható amiatt, hogy járda beomlott a munkagépet alatt. A környéken élő emberek is osztották ezt a véleményt, mint mondták nem sokkal korábban felbontották a betonréteget és díszkövekkel burkolták be a híd szélén levő járdarészt, s lehetséges, hogy a munkálatok során megszakították a betonréteg folytonosságát, valószínűleg elvágták a betonvasakat, és emiatt nem bírta meg a daruskocsit a járda.
Azóta is használhatatlan a hídon átvezető egyik járda, de az úttest egy részén is korlátozás van, így többek között a 44-es autóbusz nem ezen az útvonalon közlekedik. Közben a városháza megrendelte a tervet és kiválasztotta a kivitelezőt, s beperelte a vízügyet, kérve a bíróságot, hogy mondja ki, ki okolható a rombolásért és kinek a feladata megtéríteni az felújítás költségeit. Ez a per még folyamatban van.
A városháza közleménye szerint a hétfőn kezdődő felújítási munkálatokat a helyi költségvetésből végzik el. Arra kérik a gépkocsivezetőket de a gyalogosokat is, hogy a munkálatok idején tartsák be a kihelyezett forgalmi táblák jelzéseit, és ne akadályozzák a munkagépeket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!