
Fotó: Haáz Vince
A hivatásos életmentők áthelyezése miatt keddtől rövidített, hétköznapi program szerint működik a marosvásárhelyi városi uszoda. Az építtetőjéről, Mircea Birău mérnökről elnevezett létesítmény a tervek szerint július közepéig tart nyitva. Közben már ki lehet látogatni a Víkendtelepre, egyelőre ingyen, mivel a medencék vize még nem elég meleg, így nem kérnek pénzt az ott tartózkodásra.
2022. június 06., 22:002022. június 06., 22:00
2022. június 07., 09:572022. június 07., 09:57
Rendhagyó módon az elkövetkező időszakban csak hétköznap, keddtől péntekig lesz nyitva a marosvásárhelyi városi uszoda. Mint a létesítmény igazgatója, Harai István a Székelyhonnak elmondta, részben a hétvégi látogatok számának jelentős csökkenése miatt hozták meg ezt a döntést. Mint kifejtette,
Már volt olyan hétvége, amikor egy időben csak két vendég volt a medencékben, és ezt így fenntartani nem észszerű. Ráadásul mivel a napokban megnyitják a marosvásárhelyi Víkendtelepet, az uszodában dolgozó, életmentő oklevéllel rendelkező személyzet egy részét át kell majd helyezniük oda. Ami a nyári uszodai programot illeti, megtudtuk, hogy
Még nem elég meleg a medencék vize. Egyelőre inkább napozni, sportolni érdemes a Víkendtelepre menni
Fotó: Haáz Vince
Noha korábban arról számoltunk be, hogy a marosvásárhelyi Víkendtelepre már a pünkösdi hétvégén belépőjegyet kell váltani, ez nem így történt, mert a medencék vize nem melegedett fel. Mint Mátyási Levente igazgatótól megtudtuk, a kismedence vize nem érte el a 20 Celsius-fokot, és a többi medencék vize is csak megközelíti ezt a hőmérsékletet. Ami azt jelenti, hogy
Fotó: Haáz Vince
Így egyelőre nem kell belépőjegyet fizetni. Még az előttünk álló hétvégén is ingyenes lesz a belépés,
Mivel idén megdrágultak a belépőjegyek, azoknak a marosvásárhelyi családoknak, akik gyakran szoktak napozni, fürdeni kijárni a Víkendtelepre, érdemes bérletet váltaniuk, amelynek ára az egész idényre 400 lej. Akik marosvásárhelyi nagycsaládos kártyával rendelkeznek, azok féláron léphetnek be. Az egyszeri belépőjegy felnőtteknek 20 lejt (tavaly 7 lej volt), 14 évnél kisebb gyermekeknek és nyugdíjasoknak 10 lejt (az eddigi 4 lej helyett).
Jó tudni, hogy ha elkezdődik a standszezon, akkor 7–21 óra között kell majd jegyet váltani a szabadidőközpontban (előző években 19 órától ingyenes volt a belépés).
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!