Hirdetés
Hirdetés

Hiába is lopnák a fenyőt, nincs kinek eladni

A legtöbb környékbeli erdőben nem karácsonyfának való fenyők vannak •  Fotó: Barabás Ákos

A legtöbb környékbeli erdőben nem karácsonyfának való fenyők vannak

Fotó: Barabás Ákos

A szigorú hatósági ellenőrzéseknek, illetve a helyieknél szebb külföldi fenyők importjának is betudható, hogy egyre kevesebben próbálnak karácsonyfának valót lopni az udvarhelyszéki erdőkből – állítják az általunk megkérdezett erdészek.

Fülöp-Székely Botond

2017. december 15., 10:162017. december 15., 10:16

A lopások megcsappanásához az is hozzájárul, hogy több helyen nem is ültettek erre a célra megfelelő fajtájú fenyőket.

Idézet
Nem igazán voltak fenyőlopások az általunk felügyelt területeken idén, sőt amióta megjelentek az importfenyők, azóta egyre kevesebb probléma van

– fejtette ki lapunknak Simó Ferenc, a Homoród Erdészeti Hivatal vezetője. Mint mondta, régebben a legelők tulajdonosai is kértek engedélyeket tőlük fenyők kivágására, de a kereslet hiányában ez is rendre elmarad. Panaszkodnak is, hogy nem tudják értékesíteni a fákat, hiszen

Hirdetés

a vevők igénye a külföldi fenyők irányába tolódott el.

Simó szerint ugyanakkor ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lopják a karácsonyfának valót, hiszen minden évben találkoznak egy-két esettel, de összességében csökkennek az ilyen jellegű gondok.

A probléma megszűnése annak is betudható, hogy nagyon sok ellenőrzést végeznek a hatóságok – a rendőrség és a csendőrség –, amiket rajtaütésszerűen szerveznek meg. Rendszerint az autókat is megállítják, megvizsgálva, hogy van-e engedély az árura. Aki nem rendelkezik megfelelő dokumentumokkal, az több ezer lejes büntetésre számíthat a faanyag mennyiségétől függően. Az árut természetesen azonnal elkobozzák, amit később az illetékes erdészet elárverez, az ebből származó összeg pedig az állami kasszába kerül.

Ami a fenyők kivágását illeti, az akár bűncselekmény is lehet a pusztítás mértékének függvényében.

Simó hozzátette, természetesen munkatársaik folyamatosan járják az erdőt a problémák elkerüléséért, és ha mégis baj van, azt jelentik a hatóságoknak.

Konrád Dezső, a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület elnöke azt nyilatkozta, náluk sosem voltak olyan problémák, hogy karácsonyfának valót lopjanak erdeikből. Ennek az az oka, hogy többnyire csak vörösfenyő van, azt meg nem lehet eladni. Éppen ezért nem terveznek különösebb óvintézkedéseket az ünnepi időszakra, a szokásos őrjárataikat azonban megtartják.

A korábbi megszólalókhoz hasonlóan nyilatkozott Szakács Sándor, a Székelyudvarhelyi Magánerdészet vezetője is, aki elmondta, az általuk felügyelt területeken csak lucfenyő terem, az pedig nem olyan tetszetős a vevők számára, így a tolvajok sem vágják ki. Hozzátette, a korábbi években sem voltak gondjaik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés