Hetven éve vonult be fehér lovon Márton Áron püspök Csíksomlyóra

„Áron püspök fehér lován bevonult már a székely nép legendáiba” – írta a jelenetről 1949. július 1-jei számában az Osservatore Romano.

A korszak történéseit Áron püspök életrajzírójától, Virt Lászlótól idézzük: A román kormány 1948 nyarán felmondta a Vatikánnal 1927-ben kötött konkordátumot, majd megjelent a kultusztörvény, amely államosítja az iskolákat, betiltja a szerzetesrendeket és megtagadja a katolikus egyházmegyék legtöbbjének elismerését. A magyar lelkipásztori nyelvű gyulafehérvári egyházmegyét mint a legnépesebb romániai római katolikus egyházmegyét a kormány változatlanul elismerte. Ennek bizonyára nem a kommunista kormány magyar lelkipásztori nyelv iránti toleranciája volt az oka, hanem az, hogy a kormány tudta, a legerősebb lelkipásztori egységet kell maga alá gyűrnie (látszatra megegyezéssel!) ahhoz, hogy a katolikus egyházat legyőzze.

A kormány felszólította a katolikus egyházat, hogy nyújtsa be működési szabályzatát, a statútumot. A katolikus egyház nevében, a görögkatolikusokat is képviselve, a kánonjog szabályainak megfelelően Márton Áron készítette el a statútumot. Ezt azonban a kormány, éppen azért, mert a kánonjog szabályait követte, nem fogadta el. Ezután Márton Áron letartóztatásáig tartó huzavonák kezdődtek a statútum ügyében. A megegyezés nem született meg, mert Márton Áron következetesen olyan tervezetet dolgozott ki, amely védi az egyház Krisztustól adott autonómiáját; a kormány elképzeléseit pedig Márton Áron utasította vissza, mert az elvette volna az egyház autonómiáját, és az ateista állam eszköztárába rendelte volna az egyházat.

„… nem lehet változtatni”

Domokos Pál Péter a nevezetes búcsú előzményei között kiemeli: „A Márton Áron által összeállított tervezet a Rómától való függőséget hangsúlyozta. (…) 1949 januárjában a kultuszminiszter elfogadhatatlannak nevezte a katolikusok tervezetét, törölte a pápa főségére vonatkozó pontokat, és kijelentette, hogy a görögkatolikusokat említeni sem lehet, mert nem léteznek. A 45 szakaszból álló statútum 37 szakaszának megváltoztatását kívánták. Próbálták meggyőzni a püspököt, módosítsa a pápára vonatkozó egyházjogi tételeket, hogy létrehozhassák a román nemzeti katolikus egyházat. Márton Áron semmiféle változtatást, módosítást nem írt alá, a felszólításokra csak ennyit válaszolt: az egyház alkotmányának alapvető tételein nem lehet változtatni. Így jött el 1949 tavasza.”

Élőláncot fontak köré

A püspök a bérmautat Gyimesfelsőlokon fejezte be, és indulóban volt a híres somlyói búcsúra. „A nép között az a hír járta, hogy a püspök urat az állam le akarja fogni” – fogalmazott Domokos Pál Péter.

„Hidegségben lakott a Csillag család, amelynek fehér lován a püspök atya a Tatros-völgyében bejött a csíksomlyói búcsúra – írja Jakab László ny. plébános, tb. kanonok, régens A püspök atya hétköznapjai című, 1998-ban megjelent könyvében. – A püspök atya a kíséretét előreküldte, s önmaga a csángó híveivel akart a búcsúra jönni. Akkor még úgy volt, hogy gyalog fog elzarándokolni a pünkösdi búcsúra. (…) A kíséretét is meglepte, amikor a pünkösd előtti szombaton lelkes népi öltözetű fiatalok kísérete mellett megérkezett a búcsúra. Ez a búcsú ez alkalommal a sok zarándok és egyéb bekövetkezett események miatt vált nevezetessé.”

Gál Tamás néhai csíksomlyói főesperes így emlékezett:

(részlet a Márton Áron és Csíksomlyó című, 1996-ban megjelent kötetből).

Domokos Pál Péter szavaival: „A lovas püspök körül a legerősebb legények egymásba karolva gyűrűt alkottak. Ezután még tíz hasonló gyűrűvel vették körül a központot. Annyira, hogy még a püspök közelébe se juthatott senki.”

Sokan attól tartottak, hogy a püspököt le akarják lőni. Ő mégis kiemelkedett a tömegből. Jobb célpontként is vállalta az ilyen bevonulást.

Akik látták, úgy emlékeznek: Somlyón fel is ágaskodott a ló, de a püspök megülte. „A püspököt teljes díszbe öltöztették, infulával a fején – írta a szemtanú, akkoriban zetelaki plébános, a 2016-ban, 99 éves korában elhunyt Bíró János Antal ferences atya. – A sok ezer nép a kegytemplom előtt óriási ovációval fogadta. A körmenet tagjai elhelyezkedtek, ahol tudtak, mert a környék mikrofonnal tele volt. A papok bent maradtak a templomban misézni. Szerencsém volt, hogy meghallgathattam életem legszebb prédikációját.”

Ne hazudjatok!

Annyi év távlatából „ezt az egy mondatot megjegyeztem: ne hazudjatok – írta Íme az ember című könyvében, 2016-ban Antal atya. – Ezt az egy mondatot, ne hazudjatok, erőteljes hangon, fokozatos emeléssel háromszor elmondta. Amikor a harmadikat kimondta, az egyszerű asszonyoknak, nagymamáknak a legerősebb fegyvert a kezükbe adta. Ne hazudjatok, és ne higgyetek azoknak az embereknek, akik kiskanállal ették a tudományt.”

Jézus szamárháton…

Gál Tamás főesperes így írta le a szentmisét: „A prédikáció iránt nagy volt az érdeklődés. A bukaresti küldöttek Kurkó Gyárfással együtt szorongtak a szószék mögötti folyosón, figyelve, vajon milyen politikai kijelentéseket fog tenni a nagy főpap. Orrukat lógatva menének el, mert nem politikát hallottak, hanem a komoly időkhöz illő Isten igéjét, ami szólott azoknak is, akik egyebet vártak. A püspök úr nem is tudta, hogy nyugodtan pihenhet, mert a csomortáni éjjeli őrség is vigyázza álmát.”

Jakab László örökítette meg a következő epizódot, ami június 12-én a pálfalvi bérmáláson történt, ahova meghívták a környező egyházközségeket is, amelyek zászlók alatt érkeztek – legkésőbb a menaságiak. „Ők már nem is fértek be, a templom mellett emelkedő dombon és a temető sírhelyei között telepedtek le. Az egyik kiküldött agitátor az asszonyok között ült. Nemcsak hallgatózott, hanem a pünkösdi búcsúra lóháton Somlyóra bevonuló püspökre célozva gúnyosan megjegyezte: Jézusnak jó volt a szamár is, amikor Jeruzsálembe bevonult, a püspöknek pedig ló kellett. A menaságiak közül az egyik asszony így válaszolt: a csángók kerestek szamarat a Tatros-völgyében, de egyet sem találtak, mert azok beiratkoztak a Pártba. Elvörösödött az agitátor, s szaladt a társáért, hogy vigyék el az asszonyt, azonban nem kellett biztatás annak, mert ellenkező irányba elorsózott, és befurakodott a templomban szorongók közé.”

Epilógus helyett

Mint minden igaz történet, ez is több szálon lenne folytatható. Ismerjük, mi történt Márton Áronnal a következő napokban, években.

Az is biztos, hogy a búcsú után a hoppon maradt ügynökök nagyon megverték a lovat: szállításra bérbe kérték, oda kellett adni, és utána „elrendezték”.

Rajta töltötték ki a bosszújukat. El kellett adni, már nem tudták teherbírásra használni. Csíkszentmártonba került a ló, él még annak az embernek a gyermeke, akinek az édesapja vezette a legendás hírű lovat.