
Fotó: Erdély Bálint Előd
Koncertek, sportrendezvények és kulturális műsorok: huszonhatodik kiadásához érkezik a Zetelaki Napok, a községbeliek kétnapos rendezvényen ünnepelnek, szombaton és vasárnap Zetelakán.
2023. június 21., 12:022023. június 21., 12:02
2023. június 21., 12:032023. június 21., 12:03
Habár szombattól kezdődően várják egésznapos programmal az érdeklődőket Zetelakára, a nulladik napon, azaz pénteken Szász-Andorkó Enikő szín- és stílustanácsadó előadására is el lehet látogatni a közbirtokosság termébe 19 órától.
Szombaton reggel 6 órától a huszárcsapat és a dalárda ébreszti a falubelieket, majd Legendárium-rajzfilmvetítés, kézilabda-bajnokság, főzőverseny, valamint Spartan Kids és e-Bike ügyességi verseny is lesz.
Emellett a Székelyudvarhelyi Néptáncműhely, a zetelaki férfi dalárda és a gyergyóditrói Búzavirág Dalkör, az Ezüstfenyő néptánccsoport, valamint Nagy Éva és Kerekes Előd népdalénekesek, illetve a Senior Cardio is színpadra lép. A program 19 órakor a D-Side együttes koncertjével folytatódik, majd a No Sugar zenekar lesz hallható 21 órától.
Vasárnap 10 óra 30 perctől szentmisét, azt követően pedig megemlékezést és koszorúzást tartanak, de focibajnoksággal és kulturális programokkal is készülnek a szervezők, ugyanis a Halvirág Bábszínház előadja A kőleves című darabot.
Emellett fellép a Zetelaki Gyerekkórus, Kovács Annamária vezetésével, a Vadrózsák tánccsoport, Tornai Dénes vezetésével, és a szervezők meglepetésként egy tehetséges fiatal zetelaki énekesnőt is meghívtak a rendezvényre, akit a Trifon Zenekar kísér majd. Végül
A programokról és helyszínekről részletesebben ide kattintva olvashatnak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!