
Fotó: Tamás Gyopár
A restaurált ólomüveg-ablakok visszahelyezését a gyergyószentmiklósi örmény templomban csütörtökön befejezik. Rendre szedik ki az ablakkeretekből a farostlemezeket, és szerelik vissza a Grottauban működő egykori híres Türcke cég által a 19. század végén készített ólomüveg-ablakokat.
2018. augusztus 29., 16:242018. augusztus 29., 16:24
Az Egri István üvegművész-restaurátor által vezetett csoport kedden érkezett Gyergyószentmiklósra, hogy
Lángossal fogadták a helyi közösség tagjai a szakembereket.
1896-ban rendelték meg a színes vitráliákat, az adományból készítettekre az adakozók neve is felkerült. A levelezésekből kiderült, 1800 osztrák forintot fizettek az ólomüveg-ablakokért. Három év múlva az oltár aranyozása is megtörtént. A közösség tagjai a legszebbet, a legjobbat akarták adni a közösségnek, Istennek. Az adományozó családok mára kihaltak, az maradt meg utánuk, amit a Jóistennek odaadtak, a templomban emléktábla őrzi nevüket – mondta Gál Hunor, az örmény templom plébánosa.
– tette hozzá.
Aprólékosan kidolgozottak, mestermunkák az örmény templom ólomüvegablakai, ám a 120 év meglátszik rajtuk – mondta Egri István restaurátor. „Mivel kívül nem volt védőüveg, közvetlen kontaktusban voltak a környezettel, és ez megtette a hatását” – fogalmazott a munkálatok vezetője.
A fizikai károsodás mellett a savas eső az üvegek árnyékolásához használt külső rétegre gyakorolt hatást.
A hosszas, precíz munkafolyamatot eredményeként olvashatóvá vált ismét az egyik adományozó, Frunkucz Péterné, Merza Anna neve az egyik ablakon, és az angyal portréjának hiányzó része is ki van pótolva.
Jó érzés, hogy felkészült csapat áll mögöttem – mondta Egri István restaurátor
Fotó: Tamás Gyopár
Amint Egri István elmondta, minden munkafázist fotókkal dokumentáltak. Az eredeti darabokat, a restaurálással kapcsolatos dokumentációt a plébániának átadják. A szakember ismertette azt is, hogy
Így ezentúl új védőháló és rácsozat óvja az alkotásokat.
Egri István elmondta, sok helyen restauráltak, többek között a Mátyás templomban Budapesten és Gyergyóalfaluban is, de ezek az ablakok különlegesek, híres művész által készítettek, a templom pedig egy meghatározó pont az erdélyi történelemben, az örmények történelmében.
A gyergyói közösségről szólva kifejtette, „lángossal vártak, az állványokat a helyiek összeállították, hogy ne töltsünk időt azzal, költöztetik is, amikor kell. Jó itt lenni, nagyon befogadó, nyílt szívű ez a közösség.”
Toronymúzeum is lesz
Nemsokára a visszahelyezett ólomüveg-ablakok, az újraaranyoztatott tabernákulum megáldására kerül sor. A templombelső restaurálása következik, egy kiállítás berendezése ereklyékből, aztán pedig a toronymúzeum berendezése lesz soron. Sokan kíváncsiak e templomra, már Ohióból érkezők is felkeresték e műemléket – tudtuk meg Gál Hunor plébánostól.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!