
Mára csak a falai maradtak meg az egykori vashámornak
Fotó: Erdély Bálint Előd
Értékmentő akcióba fogott Szentegyháza Polgármesteri Hivatala, hiszen helyre szeretnék állítani az 1800-as években épült, mára már romos állapotban lévő vashámort, amely B kategóriás műemléknek számít. Az ingatlant megvásárolta az önkormányzat, ugyanakkor pályázniuk kell a projekt megvalósítása érdekében. Mindemellett emlékeket – képeket, tárgyakat – gyűjtenek az egykori, vízmalom által működtetett kovácsműhelyről.
2022. április 02., 20:432022. április 02., 20:43
Igazi ipartörténeti kuriózumnak számít az 1800-as években épített és 1996-ig vízmalommal üzemeltetett szentegyházi vashámor, amely B kategóriás műemléknek számít – fejtette ki lapunknak Sándor Lajos helyi alpolgármester. Az általa rendelkezésünkre bocsájtott – Demeter Csanád által készített – tanulmányból kiderül, hogy
Többnyire különféle lapátokat és egyéb szerszámokat készítettek – mondta az alpolgármester, megjegyezve, hogy a kilencvenes években Európában egyedinek számított a még működő vashámor. Arra is kitért, hogy mára nagyon leromlott állapotba került a szebb időket megélt kovácsműhely: gyakorlatilag már csak az épület falai állnak, az eszközök és építkezési anyagok eltűntek, ugyanakkor a két évvel ezelőtti árvíz is lényeges károkat okozott.
Lőrincz Csaba szentegyházi polgármester rámutatott, már évek óta beszéltek arról, hogy megvásárolják a az említett telket, illetve a rajta lévő omladozó vashámort, ám ez nem volt egyszerű, hiszen a területek tulajdonjoga tisztázatlan volt. Mindössze annyit lehetett tudni, hogy egykor a vasgyárhoz tartozott, ám időközben egy vállalkozó megvette. Tőle sikerült felvásárolnia mindezt az önkormányzatnak, áfamentesen valamivel több mint 150 ezer lejért.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az elöljáró közölte,
Mindemellett turistaközpontúvá tennék a helyszín egy kisebb tárlat berendezésével, illetve a környező terület rendezésével. A végleges tervekről még jelenleg is folynak a tárgyalások. Elképzeléseik szerint már idén fognak pályázni a felújítás megterveztetése érdekében, és ha minden jól sikerül, akkor el is készíttetik a dokumentumokat – így Lőrincz. Sándor Lajos hangsúlyozta, az utak és egyéb infrastrukturális épületek fejlesztése, építése is fontos, de a helyi örökség megőrzése az, ami a felsoroltak mellett elengedhetetlen.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Gyűjtést szerveztek
A vashámorhoz kapcsolódó fényképek, tervrajzok, rajzok, írott dokumentumok, videóanyagok és tárgyi eszközök felkutatásán dolgozik a szentegyházi önkormányzat. A cél az, hogy ezeket a későbbiekben tárlat formájában mutathassák be a közösségnek, illetve hogy feltérképezzék a létesítmény történetét. Arra kérnek mindenkit, hogy segítsék törekvéseiket. Érdeklődni a relatii.publice@primariavlahita.ro emailcímen lehet.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!