
Közterületen is számos, használaton kívüli autó állomásozik
Fotó: Haáz Vince
Sepsiszentgyörgy példájára Marosvásárhelyen is elindítanák a helyi roncsautóprogramot: 3000 lejt adnának azoknak a vásárhelyieknek, akik leadják a tíz évnél régebbi autójukat. A végső döntés az áprilisi tanácsülésen születik meg, pénteken.
2022. április 29., 12:332022. április 29., 12:33
Sepsiszentgyörgyön tavaly indították el a helyi roncsautóprogramot. Mint Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzsertől megtudtuk, nem várt sikernek örvend a kezdeményezés, első évben már 500-nál több autót adtak be a bontóhoz és kapták meg az érintettek a 3000 lejes támogatást.
Míg az első időszakban, tavaly tavasszal hetente akár 20-30 érdeklődő is jelentkezett, most is van olyan hét, amikor tíznél többen jelentkeznek, hogy szeretnének részt venni a programban. A sepsiszentgyörgyi városvezetésnek az volt a célja, hogy megszabadítsa a közterületeket, de a magánudvarokat is, a régi, egyre ritkábban vagy egyáltalán nem használt személyautóktól. A támogatottaknak azt kellett vállalniuk, hogy 3 éven belül nem vesznek 5 évnél régebbi személyautót. Sepsiszentgyörgyön a program idén is folytatódik.
A marosvásárhelyi városháza honlapján olvasható a helyi roncsautóprogram elindításáról szóló határozattervezet. Kezdeményezője három RMDSZ-es tanácsos: Berecki Sándor, Portik Vilmos és W. Szabó Péter.
Ezért vállalniuk kell, hogy 3 éven belül nem vesznek 5 évnél idősebb autót.
Marosvásárhelyen, a városháza nyilvántartása szerint jelenleg 67 777 személyautó van. A tervezet célja elsősorban azoktól az autóktól megtisztítani a várost, amelyek már nagyon régiek, talán működésképtelenek, foglalják a közterületet, néha a zöldövezeteken felejtik őket hosszú évekre. Ha megszavazzák a 3000 lejes támogatást, akkor azzal azok élhetnek, akik vásárhelyiek, nincs adóhátralékuk, az autójukból nincsenek kiszerelve alkatrészek, és a tulajdonosa nem vett részt az országos roncsautóprogramban. A tervezetről, a pénteki tanácsülésen szavaznak és akár már idén nyártól életbe ültethetik.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!