
Biró A. Zoltán figyelmeztet: a fejlesztéseknél alaposan figyelembe kell venni a helyi igényeket
Beruházás és/vagy közösségépítés? – veti fel a kérdést Biró A. Zoltán, a Sapientia egyetem professzora frissen megjelent könyvében. A kiadvány gyergyóremetei tapasztalatokat összegez, és ennek kapcsán tartottak konferenciát a gyergyószéki nagyközségben.
2019. június 16., 15:392019. június 16., 15:39
2019. június 16., 16:432019. június 16., 16:43
Az eseményen többek között megvitatták, hogy miként lehet a helyismeret, tényfeltárás, stratégiai tervezés, és konkrét kivitelezés összhangját a lehető legjobban megteremteni.
Elhangzott: a székelyföldi települések életét, jövőjét két alapvető tényező határozza meg:
A pénz nem minden a településfejlesztésben. A civil kezdeményezésekre is figyelmet kell fordítani
Fotó: Gecse Noémi
Székelyföldön jellemző, hogy egy család legalább két lábon áll (például munkahely mellett gazdálkodnak sokan), és ez arra a törekvésre utal, hogy
Ahol pedig a közösségi egymásra figyelés létezik, az adott közösség akkor is képes fejlődni, ha esetleg vezetői nem képesek eredményeket elérni. Ahol viszont a két tényező egyike meggyengül, az adott közösség életképessége rendül meg – foglalta össze Biró A. Zoltán.
Emiatt erre a két tényezőre mindenképpen oda kell figyelnie a vezetőknek, akkor is, amikor fejlesztéseket terveznek – hangzott el a konferencián.
Azonban ez nem minden. Ha csak azért építünk valamit, mert arra van pénz, miközben erre az adott közösségnek nincs is szüksége, akkor semmilyen pozitív hatással sem lesz a közösségre nézve, nem jelent megerősödési lehetőséget a családoknak (így épültek meg szinte minden községben az azóta is kihasználatlan turisztikai irodák) – hangzott el.
A nagy beruházások nagyon fontosak, de
amelyekre sokan figyelnek az adott településen, a helyi identitást erősítik, és amelyek a közösségépítésben nagy jelentőségűek. Lehet ez egy falusi labdarúgótorna, egy szociális szolgáltatás bevezetése, egy helyi civil szervezet létrehozása is.
Köllő Miklós műépítész a székelyföldi települések hagyományos arculatának megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet
A házigazda Laczkó Albert Elemér polgármester örült annak, hogy a környékbeli önkormányzatok is elküldték ide a maguk munkatársait, akik az ott elhangzottakat, tanultakat kell majd gyakorlatba ültessék.
A konferencián Biró A. Zoltán mellett előadást tartott Kulcsár László, a Soproni Egyetem professzora a vidéki településeken várható változásokról, Kiss Dénes, a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem tanára a székelyföldi mezőgazdaság által követhető útra vonatkozóan fogalmazott meg felvetéseket és javaslatokat, majd három különálló szekcióülés zajlott, ahol több mint húsz vitaindító előadás hangzott el, majd viták során igyekeztek megoldásokat találni a felvetődött problémákra.
A gyergyóremetei konferencia az első volt a sorban, a későbbiekben több hasonlót terveznek még – hangzott el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!