Házszentelés az oklándi elhelyezőközpontban

A szünidőt is Oklándon töltő gyermekek legnagyobb januári élménye évtizedek óta a házszentelés. A várakozás csendje telepedett a lakószobákra. Akik egész kiskoruktól Oklándon találtak otthont nyújtó nagycsaládra, már a sokadik házszentelés részeseiként várták az év eleji lelkipásztori látogatást. 

Közülük hárman, Nándi, Adrián és Gábor, akik kitartóan ministrálnak a kápolnai szentmiséken, ministráns, vidimusz és gyertyás kísérő szolgálatot vállalókként társultak az áldáshozó Both Dávid atyához, a homoródkarácsonyfalvi egyházközség – ahova Oklánd mint leányegyház tartozik – plébánosa mellé.

A karácsonyi ünnepkörben a katolikus nevelők gyakran beszélgettek a gyermekekkel a napok jelentőségéről, a jelképekről, a gyertyáról, a szentelt vízről, a kereszt szertartásbeli jelenlétéről, valamint az áldások lelki tartalmairól. Az épület, a benne lakók, az ott dolgozók, a központ fenntartói, segítői és az odalátogatók mellett a karácsonyfák megáldása különleges jelentőségű volt a gyermekek számára. Megjósolható: nem lesz hosszú életű egyetlen fellelhető szaloncukor sem.

Az ajándékba kapott házszentelési képek egyikét felragasztják majd az ajtófélfára, ennek szövege az Eucharisztia évében Ferenc pápa gondolatát tartalmazza. A kereszt jele, az évszám, valamint a C, M és B betű az évkezdő áldás latin szövegére utal: Christus Mansionem Benedicat!, azaz Krisztus áldja meg ezt a hajlékot.

A szertartást követően alkalmuk nyílt néhány szót váltani a plébánossal és boldog új esztendőt kívánni egymásnak. A következő szentmisei viszontlátás reményével búcsúztak, de nem engedték útjára a lelkiatyát, amíg legalább egy szaloncukrot szobánként nem fogadott el tőlük. Mi széles mosolyú, csillogó szemű gyermekektől köszöntünk el, látszott, mennyire boldogak. Ahogyan lenni szokott, még sok kérdésük akad az áldó nappal kapcsolatosan, de a népi mondást biztosan megjegyezték: „amint a házszentelő pap kiteszi a lábát a kapun, kezdődik a farsang”.