Hátizsákos eledelszentelés a desági haranglábnál

A zetelaki nagytemplom előtt húsvét vasárnap reggel hat órakor felszerszámozott lovak várakoztak.

Jánossi Imre segédlelkész Isten áldását kérte az útra indulókra, hogy mindig előbbre jussanak a szeretet gyakorlásában, hasonlóképpen a teremtett dolgokra, így a családok testi táplálékára is. 

Aztán harangzengéstől kísérve, áldást víve-kérve indultak a határkerülésre.

Útközben is sokak csatlakoztak a keresztaljához. A csípős reggel és gyaloglás vagy lovagolás pirospozsgásra színezte az arcokat.

A zeteváraljai templom elől, szintén lovasok és egy pónifogat felvezetésével vette kezdetét a határkerülés, hogy a Deság-kapunál a zetelaki keresztaljával találkozva, a feltámadás hírével egymásnak is örvendezve, együtt folytassák útjukat a leányegyházközség kis haranglábáig.

Múlt, jelen, jövő

Az idősebb zetelakiak szerint mindig ez volt az útvonala a húsvétvasárnapi határkerülésnek. Valószínű azért, mert így járható be legkönnyebben a környék, s a határkerülő a szemével azt látja, hogy „lábai elé” kerül Zetelaka megművelendő földje. A zeteváraljai hívekkel történő találkozás Mátyás Gábor, szentszéki tanácsos, plébános kezdeményezése volt, miután Zetelaka leányegyházából megalakult a zeteváraljai egyházközség. Mindannyian egy községhez tartoznak, a hitbéli együvé tartozást így is erősítik.

Varázslatosan szép volt látnunk a feltámadó természeti környezetet, a hűvös tavaszban is lombot és szirmot bontó fákat. Ezekből zöldezték fel a lobogókat is a visszaútra.

A félezernél több résztvevőt a kis desági harang szava és a helybéliek sorfala fogadta. A zarándokokat Mátyás Gábor atya köszöntötte, kiemelve az imaszándékot:

Háromszoros Allelujával kérték a Mindenható Istent, hogy védje meg mezeik vetését a jégtől, a ragyától, szélvihartól és áldja meg bőséges terméssel az emberi munkát, megköszönve, hogy megérhették ezt az újabb közös ünneplési alkalmat. Hasonlóképpen imában kérték Isten áldását az Egyiptomból való kivonulás emlékezetű bárányeledelekre, a feltámadás jelképére, a tojáseledelekre, a Krisztus-szimbólum kalácsra végül pedig a Kánai-menyegzőt felidézve az italokra is. Hogy testi- és lelki erőforrásul szolgáljanak mindazoknak, akik elköltik azokat.

Az imák és áldás után a helybéli portákra invitálták a határkerülőket. Akik kevésbé fáztak, az erdő alatt, a réten fogyasztották el a húsvéti, megáldott eledeleket.

Vallomások

Bíró Ferenc, a zetelaki cserkészcsapat vezetője a változások után újraindított határkerülésre mindig népes csapattal érkezik. Hiszen

Szabó Sándorné debreceni zarándoktársaival együtt Berettyóújfaluból érkezett a zetelaki húsvétra. Úgy érzi, „nem a tömeg vitte az embereket”, hanem a Lélek. Meghatódva mondta, mennyire felemelő volt látnia a rengeteg, együtt induló embert, főleg a fiatalokat.

Csati Ottó a zömmel sváb Kismarosról, a Duna-kanyarból jött az ünnepre. Bár falujában is nagyon erős és vallásgyakorló a katolikus közösség, „hihetetlennek, csodálatosnak” érezte ezt a „felvonulást”. Lenyűgözte a zeteváraljai atya „keresztény vidámsága” és az, hogy Erdély-szerte, bárhol jártak, valami épül, gazdasági létesítmények vannak és az emberek folyton tevékenykednek, ami hitet és a jövőben gyökerező reményt tükröz, ugyanakkor szeretet – Isten és embertársak irántit. Megjegezte azt is, hogy valószínűleg a legeltetés miatt nincs gaz a székelyföldi réteken, dombhátakon.

További áldott húsvétot!

A közös reggeli mellett kívántak allelujás húsvétot egymásnak a határkerülő falusfelek és vendéglátóik. A határkerülők a nagymisékre értek vissza templomaikhoz.