Hirdetés
Hirdetés

Hasznosítják az egykori szülészet üresen álló épületét Szentegyházán

Az idősek és a hátrányos helyzetűek számára létesítenek központot Szentegyházán •  Fotó: Kozán István

Az idősek és a hátrányos helyzetűek számára létesítenek központot Szentegyházán

Fotó: Kozán István

Szociális központot szeretne létrehozni Szentegyháza vezetősége a régóta üresen álló egykori szülészet épületében – ennek megvalósításához nemrég európai uniós támogatást is nyertek. Korábban már többször végeztek felújításokat a helyszínen, jelenleg az épület berendezése, illetve az udvar és a bejárat rendbetétele a cél.

Fülöp-Székely Botond

2024. január 21., 14:082024. január 21., 14:08

Közel húsz éve nyert támogatást a város a volt szülészet épületének felújítására, amelyben öregotthont szerettek volna kialakítani. Noha a korszerűsítés nagyjából megvalósult, a későbbiekben – egyelőre tisztázatlan okokból – mégsem kezdődött el semmilyen tevékenység az ingatlanban – fejtette ki lapunknak Lőrincz Csaba szentegyházi polgármester.

Hirdetés

Már dolgoztak a helyszínen

Az elöljáró közölte, hogy közel 600 négyzetméternyi hasznos felületű, hét – a korábbi modernizálásnak köszönhetően jó állapotban lévő – teremmel és fürdővel is rendelkező épületről van szó, ahol még a fűtésrendszer is megfelelően van kialakítva. Gondot jelentett azonban, hogy a közművesítés nincs megoldva. Éppen ezért

két éve a hivatal bevezettette oda a vizet, a gázt, valamint az évek során meghibásodott villanyhálózatot is működőképessé tették.

Ezt követően teljesen újrafödték és leszigetelték az épületet, továbbá az esővíz-elvezetést is megoldották, mindezt a helyi költségvetésből finanszírozva.

Ezek után már csak a létesítmény nehéz megközelíthetősége jelentett problémát, ezért a város vezetősége 2021-ben készíttetett egy tervet az udvar és a bejárat rendbetételére. A rajzok egyebek mellett parkosítást, feljáró, lépcsők és rámpák kialakítását, padok elhelyezését tartalmazták. Akkor nem volt lehetőségük pályázni a megvalósításhoz szükséges anyagiakra, ám nemrég változott a helyzet.

Európai uniós támogatásra pályáztak, amit jóvá is hagytak a szakhatóságok, így összességében egymillió lejt költhetnek az említett munkálatokra.

Emellett a projekt előnye, hogy a kormány eszközöket, például elektromos járművet is fog vásárolni a pályázók számára.

•  Fotó: Kozán István Galéria

Fotó: Kozán István

Foglalkozások, egészségügyi ellátás

Hátrányos helyzetűek, illetve idősek számára berendezett szociális központot képzelték el a helyszínen, ahol az egészségügyi ellátásra is hangsúly fektetnek

– magyarázta a polgármester. A terv az, hogy egy igazgatót neveznek ki a létesítmény élére, akivel közösen meghatározhatják, hogy pontosan milyen szolgáltatások legyenek a nappali központban.

Az elképzelések között gyógytornász, beteggondozás, időseknek szervezett foglalkozások, de még fogorvosi rendelő is szerepel.

Jó tudni, hogy nem minden szolgáltatás lesz ingyen, hiszen a termeket kiadnák. „Egy, a közösség számára fontos létesítményt szeretnénk kialakítani, ahol nagy hangsúlyt fektetünk az időseinkre” – közölte Lőrincz Csaba.

•  Fotó: Kozán István Galéria

Fotó: Kozán István

Elmondta, hogy már megkötötték a szerződést a megpályázott projekt kivitelezési terveinek elkészítésére, idén mindenképp el szeretnék végeztetni az építési munkálatokat. Azt követően szerzik be a szociális központ működéséhez szükséges engedélyeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés