
Fotó: Barabás Ákos
Megújulnak a játszótereink névvel fogtak hozzá a székelyudvarhelyi játszóterek korszerűsítéséhez: évente kettőt újítana fel teljesen a városvezetés. A Függetlenség úton lévő közösségi tér az első a sorban.
2017. október 09., 19:302017. október 09., 19:30
„Minden évben két székelyudvarhelyi játszótér újulna meg teljesen, ezeket úgy modernizálnánk, majd tartanánk karban és működtetnénk” – mondta el Szarvas Zsuzsanna önkormányzati képviselő hétfő délelőtt a Függetlenség út és Tavasz sétány közötti játszótér előtt tartott sajtótájékoztatón, ahol már el is kezdték a munkálatokat.
Itt a tervek szerint egy hónap alatt végeznek, majd a Szabók utcai játszóteret modernizálják.
A tervezést még tavaly novemberben elkezdték, ennek részeként konzultáltak az udvarhelyi anyák közösségével, majd a hivatal osztályvezetőivel, így körvonalazódott, hogy milyen elvárásoknak kell eleget tenni.
A felújítási sorrendet az is befolyásolta, hogy legyenek olyan közösségek, amelyek vállalják a játszóterek felügyeletét, illetve rendben tartását – magyarázta Jakab Attila városmenedzser. Hozzátette: éppen ezért kezdték el a héten a Függetlenség úti területen a munkálatokat, hiszen az évtizedek óta be van kerítve, felelősségteljesen óvták, gondozták a lakók.
Fotó: Barabás Ákos
A program felépítésében a más városokban látott jó példákból inspirálódtak. Fontos azonban, hogy ezúttal nemcsak új játékelemek felszereléséről és tatarozásról van szó: a program révén teljesen újratervezik és átgondolják a játszótereket, melyeknek hosszú távon kell szolgálniuk a közösség igényeit. A városmenedzser hangsúlyozta, hogy a konzultációk során érkezett visszajelzések, illetve a korábbi tapasztalatok alapján minden játszótérnek lesz szabályzata, emellett
Az elkövetkezőkben olyan terek is lesznek, amelyeket főként a nagyobbak, tinik számára alakítanak ki, ezeken például akadálypályát alakítanak ki. A meglévő játékszerek sem vesznek kárba, hiszen a leszerelt, de jó állapotban lévő elemeket áthelyezik más játszóterekre, illetve néhányat a Szent Ferenc Egyesületnek adományoznak.
– mondta a városmenedzser.
Fotó: Barabás Ákos
Hosszú távon működőképes koncepciót akart kialakítani Angi Attila, a munkálatokat kivitelező EG Transyl-van Landscape Kft. ügyvezetője, ezért
A tervezéskor emellett arra is figyeltek, hogy a gumiburkolat és a természetes felület egyensúlyban legyen, ezért csak a játszóelemek körül lesz gumifelület, amit nem homokágyra, hanem betonalapra ragasztanak majd, hogy tartósabb legyen.
Bővül ugyanakkor a zöldövezet is: hogy hosszabb ideig legyen szép a füves rész, öntözőrendszert szerelnek a gyepszőnyeg alá. A mintegy 550 négyzetméteres Függetlenség úti téren térkőből kiépített ösvény vezet majd át, a megszokott csúszdák, mászkálók mellett háromféle hinta, köztük fészekhinta is lesz, továbbá egyensúlyfejlesztő játékokat is elhelyeznek. A kivitelező szerint újdonság, hogy rajztáblával, valamint interaktív, kirakós elemekkel, illetve sakkasztalokkal bővül a játszótér felszerelése.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!