Rajta kívül senkinek nem sikerült a sportág történetében háromszor egymás után olimpiai aranyat nyerni férfi kardvívásban egyéniben. Az egészen fiatalon legendának számító Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok interjút adott a Székelyhon TV stábjának vívásról, pályafutásáról, erdélyi kötődéseiről.
2022. június 03., 12:002022. június 03., 12:00
A 32 éves világklasszist 9 évesen vitte el a vívóterembe az édesanyja, 17 évesen világbajnok lett a kardcsapattal, majd jöttek az egyéni sikerek is,
és most már a párizsi játékokra készül.
„Egy idő után magamban is megfogalmaztam, hogy bármi történik, ugyanazt az embert szeretném a tükörben látni, aki London, az olimpiai bajnoki cím megszerzése előtt voltam. Ez vezetett a riói olimpiáig és utána is, megpróbáltam nem letérni erről az útról” – mondja a Nézőpontban a Vasas klasszisa, aki
számára a vívás egy szakma, minden verseny ajándék, minden megszerzett aranyérem egy plusz. Szilágyi Áron büszkén beszél a székelyföldi gyökereiről is, hiszen
Kifejti azt is, mekkora előnyt jelent számára a páston, hogy pszichológiából is diplomázott, továbbá hogy fel lehet-e használni a matematikai gondolkodást a vívásban, tekintettel arra, hogy gyerekkorában szenvedélye volt a matematika.
Megtudhatjuk a kiváló sportembertől, miként viselte, hogy több éven keresztül követte tévéstáb a felkészülését, versenyzését, amiből elkészült az Egy mindenkiért című dokumentumfilm, illetve széles körű társadalmi szerepvállalása is szóba kerül.
A Szilágyi Áronnal készült interjú megtekinthető a Médiatér YouTube-csatornáján. Az interjú a Nézőpont podcastcsatornáján, Spotify-on vagy az alább beágyazott lejátszóra kattintva is meghallgatható.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!