
Fotó: Kovászna Megyei Orvosi Kollégium
Hétvégén zajlik Kézdivásárhelyen a 17. Háromszéki Orvosnapok programsorozata. A háromnapos rendezvény célja a szakmai fejlődés elősegítése és a közösség erősítése.
2024. szeptember 13., 13:442024. szeptember 13., 13:44
2024. szeptember 13., 13:472024. szeptember 13., 13:47
A Kovászna Megyei Orvosi Kollégium rendezvényét, a 17. Háromszéki Orvosnapokat csütörtök este nyitották meg a kézdivásárhelyi Atrium szállóban, ahol a köszöntők után Márton Antónia Ildikó és Páll Áron Hobbik a szakmán túl című eladása is elhangzott. A dolgoztok bemutatásának teret adó, pénteken és szombaton tartó tudományos programoknak a Vigadó nagyterme szolgál helyszínül.
A megyei orvosi kollégium közel négyszáz tagot számlál, közülük több mint százan jelezték részvételüket a konferencián – tudtuk meg dr. Gáspár Zsolt alelnöktől. A tervek szerint a két nap során huszonhárom előadást tartanak különféle témaköröket érintve, a gyors terjedésű vastagbélráktól kezdve Kovászna városnak a szív-érbetegségek megelőzésében és rehabilitációjában betöltött szerepéről.
Többek között szó esik még a védőoltásoknak a kanyaró és a szamárköhögés megelőzésében játszó meghatározó szerepéről, míg például dr. Albert István a szívelégtelenség ajánlások szerinti kezeléséről értekezik. A szakmai szempontból legkiemelkedőbb dolgozat bemutatója az orvosnapok záró mozzanataként szombaton délben veszi át a Dr. Biró András-díjat.
Az előző kiadást dr. Albert Zsigmond neves orvos születésének 100. évfordulója apropóján szervezték.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!