
Fotó: Tuchiluș Alex
Idén is gazdag és színes programkínálattal ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház március 27-ét, a színház világnapját.
2025. március 25., 09:532025. március 25., 09:53
Délelőtt 10 és 12 órától A mindent látó királylány című bábelőadással indul a program. Az előadás rendezője Fodor Orsolya, előadók: Dávid Péter és Pánczél Kata.
Délben, 12 órától Színészkávézóvá alakul a Tamási Áron Színházban működő Vendelin Étterem, ahol minden asztalnál más-más színész várja a személyük vagy a színház iránt érdeklődő nézőket, akikkel bárki társaloghat egy homokóra által meghatározott ideig. A beszélgetés ingyenes, a vendégeknek csak saját kávéikat, fogyasztásukat kell kifizetniük.
Kora délután, 14 órától Pignitzky Gellért most készülő Determinált című egyéni előadásának nyílt próbáját tekintheti meg a közönség az Üvegteremben, 18 órától Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező díszlet-makett kiállításának megnyitója veszi kezdetét színház előcsarnokában.
19 órától a Tamási Áron Színház és az Andrei Mureșanu Színház második alkalommal megszervezett Sepsi Theatre ShowCase nevű előadássorozata részeként láthatja a közönség Shakespeare A vihar című darabját Bodó Viktor rendezésében a nagyterem színpadán.
Az eseménysorozatot a Tamási Áron Színház színészzenekarának koncertje zárja.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
szóljon hozzá!