
Fotó: Daczó Hodor Barna
A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is – derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott évértékelő beszélgetésből.
2023. január 21., 10:512023. január 21., 10:51
„Olvasás szempontjából jó évet zártunk, a könyvtárnak 2655 beiratkozott olvasója van, melyből tavaly 1714 volt aktív, ez a szám 0,6 százalékkal több, mint 2021-ben. 14 427 személy használta a könyvtár szolgáltatásait, ez 12,8 százalékkal több, mint 2021-ben” – jegyezte meg Vántsa Judit, hozzátéve, 22 090 könyvtári dokumentumot kölcsönöztek az olvasók, ami 3,1 százalékkal kevesebb, mint előző évben.
– világított rá az okokra.
A kölcsönzési szokásokról beszélgetve kiderült, hogy
A képzeletbeli dobogó harmadik fokán Bartos Erika áll, az ötös listát Leiner Laura és Liane Schneider egészíti ki. A legolvasottabb könyvek listáján az előző évekhez hasonlóan több ifjúsági regény és házi olvasmány található. Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek című regényét Maléna kertje (Molnár Krisztina Rita) és a Tüskevár (Fekete István) követi, de A két Lotti (Erich Kastner), El fogsz tűnni (Wéber Anikó), A Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc) és A kőszívű ember fiai (Jókai Mór) is a legkölcsönzöttebb kötetek között szerepeltek.
2021-hez képest pozitív változást jelentett, hogy ismét tarthattak rendezvényeket. „52 rendezvényünkön 1043 személy vett részt tavaly. A teljesség igénye nélkül megemlíteném az olvasóklubot, az olvasásmaratont, a vakációs olvasás-motiváló foglalkozásokat, a papírszínházat, de könyvbemutatót, könyvtárbemutató-órát és fotókört is tartottunk” – sorolta. Hozzátette:
„Az olvasómaratonra rendszerint a tanárok elhoznak néhány osztályt, így azon diákok is megláthatják, hogy milyen a könyvtár, akik korábban nem látogatták intézményünket, és kedvükre való olvasnivalót is találhatnak.
– jegyezte meg.
Hangsúlyozta, hogy idéntől az iskolai foglalkozásokba felolvasáskor biblioterápiás elemeket is belecsempésznének. „Már negyedik éve, hogy felnőtteknek havonta egy alkalommal biblioterápiás olvasókört tartunk, és egy másodikat is szeretnénk indítani. Ahhoz, hogy egy ilyen olvasókör indulhasson, legalább nyolc személyre van szükség, az érdeklődők a könyvtárban jelezhetik részvételi szándékukat” – mondta.
Az intézményvezetőt arról is kérdeztük, veszítettek-e teret a papír alapú könyvek a digitális olvasmányokkal szemben? „Általában a rövid terjedelmű írásokat könnyen elolvassák online, ám egy hosszabb szöveget már nem szívesen. Ezt mi is tapasztaljuk, például a verseskötetek esetében:
Ám úgy vélem, a könyvtárakat nem fenyegeti az a veszély, hogy olvasók nélkül maradnak. Nagy nyugat-európai városokban korszerű könyvtárakat építenek, és ez is azt bizonyítja hogy a könyvtárakra szükség van, hiszen úgy is működik, mint egy közösségi tér. Nálunk is a diákok gyakran a babzsákokon ülve, a könyvek lapozgatása közben jókat beszélgetnek, és ezt jó látni” – fogalmazott a könyvtár vezetője.
Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.
Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
szóljon hozzá!