Mindenszentek: a földi elmúlásra illetve a feltámadásra emlékeztetnek

Liturgikus értelemben nem nevezhető főünnepnek, sem ünnepnek, de rangját tekintve a római katolikus egyházban az Úr és a szentek főünnepeivel azonos szinten áll. A halottak napjával kapcsolatos búcsúk mindenszentek napjának delétől nyerhetők.

Hogy feltámadjunk Krisztussal címmel tette közzé a napokban a Hittani Kongregáció a katolikus egyház temetési szertartásával és eljárásával kapcsolatos instrukciót. A dokumentum összefoglalja az érvényes gyakorlatot, és leszögezi, hogy a temetés legteljesebb formája az elföldelés, de megengedett a hamvasztás is, jóllehet mindkét forma csak temetőben vagy arra kijelölt kultikus helyen végezhető – adta hírül a Vatikáni Rádió.

A keresztények kezdettől fogva óhajtották, hogy halottaikat imádság és emlékezet övezze, éppen ezért sírjaik az ima és az emlékezés helyeivé váltak. Az elhunyt hívek az egyház részei, mely vallja azok közösségét, akik előttünk zarándokokként jártak ezen a földön. Az Úr halálára, temetésére és feltámadására emlékezve mindenekelőtt az elföldelés, a koporsós temetés a legmegfelelőbb forma, mely kifejezi a test föltámadásába vetett hitet és reményt. Ezenkívül a temetőkben való temetkezés szokása megfelelően válaszol az elhunytakat övező vallásos érzületre, elősegíti továbbá az elhunytakra emlékezést és az értük mondott imát a család és a keresztény közösség részéről, nem kevésbé a vértanúk és szentek tiszteletét.

Ott, ahol egészségügyi, anyagi és társadalmi szempontok révén a hamvasztást választják, és az nem áll ellentétben az elhunyt kifejezett vagy feltételezhető végakaratával, az egyház nem támaszt tanbeli akadályt az ilyen gyakorlattal szemben, mert a holttest elhamvasztása nem érinti a lelket, és nem akadályozza az isteni mindenhatóságot a test föltámasztásában, tehát nem tagadja tárgyilag a keresztény tanítást a lélek halhatatlanságáról és a test föltámadásáról. A Hittani Kongregáció temetési utasítása végül előírja, hogy az elhunytak hamvait szabályszerűen kell őrizni, szent helyen, vagyis temetőben vagy templomban, illetve a megfelelő egyházi hatóság által kifejezetten e célra kijelölt helyen. A hamvak szent helyen való őrzése megvéd továbbá attól a veszélytől, hogy megfeledkezzünk az értük mondott imáról és a rájuk való emlékezésről.