Fotó: Tamás Attila
Hirtelen lehűlésre és a hegyekben havas eső kialakulásának kockázatára figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2016. október 03., 17:032016. október 03., 17:03
A hétfőn 23 órától csütörtökön 11 óráig érvényben levő figyelmeztetésben írják, az ország északi, nyugati és középső részein csapadékra, a lehűlés miatt pedig havas esőre, havazásra is lehet számítani. A figyelmeztetés szerint a csapadék mennyisége átlagban 20 liter lesz, de helyenként a 40-50 litert is elérheti négyzetméterenként.
Az előrejelzés szerint a szélmozgás is felerősödik: hegyvidéken akár az 50-60 kilométer/órás sebességet is meghaladhatja a sebessége.
Eszem-iszom, zeneszó és zsongás jellemezte a városünnep fesztiválhétvégéjét. A Szent György Napok 32. kiadásán a folyton változó időjárás sem fogott ki, éppen ellenkezőleg: hatalmas tömeget vonzott Háromszék szívébe.
Csáky Ernő, Demeter Lajos, Herman Rosner, Vinczeffy László és néhai Gajzágó Máron részesült Pro Urbe díjban vasárnap Sepsiszentgyörgyön. „Lámpás emberek” ők, akik igazodási pontként, megtartó erőként szolgálnak a közösség számára.
Lezárult az egykori Bodok hotel bontására vonatkozó közbeszerződés, jövő héten kiadják a munkakezdési parancsot – jelentette be Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a bontás várhatóan fél évig fog tartani.
George Simion csak akkor győzhető le, ha milliókat sikerül szavazásra bízni, elsősorban azokat, akik május 4-én távol maradtak – vélekedett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki csütörtökön értékelte az elnökválasztás első fordulóját.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Naponta 60 embert állítanak szolgálatba, több mint másfél száz kukát helyeznek ki, és ez még nem minden. A Tega köztisztasági vállalat felkészült a Szent György Napok közelgő hétvégéjére.
A magyar romantikus próza kiemelkedő mestere, a nemzeti irodalom meghatározó alakja kétszáz évvel ezelőtt született. Ennek apropóján Vágod Jókait? címmel pályázatot hirdettek a háromszéki diákok számára.
A kézdivásárhelyi Flagellum Dei MC Székelyföld figyelemfelkeltő felvonulást szervez május 10-én, szombaton. Ezzel hivatalosan is megnyitják az idei motoros szezont, ugyanakkor emlékeztetnek: a motoros balesetek megelőzése közös felelősség.
Kicsik és nagyok egyaránt készülhetnek a május 7-i, szerdai kulturális eseményre Kézdivásárhelyen. Délelőtt 10 órától óvodásoknak, 12 órától és 14 órától az általános iskolásoknak vetítik a Csongor és Tünde című magyar animációs, családi filmet.
A Kovászna megyei tanács fenntartásában működő intézményt az elmúlt évtizedben Gáj Nándor vezette, helyét Szőke Zsolt vette át május 5-én, hétfőn. A Művészeti Népiskola új igazgatója a turizmus és kultúra közötti kapcsolatok erősítésére fókuszálna.
szóljon hozzá!