
Fotó: Bartos Lóránt
Már kihallgatták azt a szovátai motorost, aki a Kézdiszentléleken balesetet szenvedett társa segítségére sietett, és akit súlyosan bántalmazták augusztus 10-én. A 28 éves férfi túl van az életveszélyen, fontos információkkal szolgált a vasárnap esti eseményekkel kapcsolatban – tájékoztatott Ion Popa Kovászna megyei rendőrfőkapitány.
2014. augusztus 12., 15:082014. augusztus 12., 15:08
2014. augusztus 12., 16:002014. augusztus 12., 16:00
Ion Popa elmondta: a motorost fizikailag bántalmazták, a verésen túl két szúrt sebe is súlyosbította állapotát, azonban élete már nem forog veszélyben, a brassói kórházban ápolják. Kihallgatták ugyanakkor a baleset helyszínén lévő személyeket is, és körvonalazódni látszanak a baleset, illetve az azt követő lincselés körülményei, de a nyomozás tovább folytatódik – mondta Ion Popa.
Hangsúlyozta: megérti, hogy feszültség alakult ki a településen, és elégedetlenek az emberek, de a rendőrség részrehajlás nélkül folyamatosan teszi a dolgát a vétkesek azonosításáért. Ugyanakkor nyugalomra intette a lakosságot, gyors, hatékony nyomozást ígérve. Arra a kérdésünkre, hogy erősítették-e meg a járőrözést Kézdiszentléleken, a rendőrfőkapitány azt mondta, nem, de felkészültek egy esetleges közbelépésre, és folyamatosan figyelik a helyszínt.
Az eddigi nyomozás során kiderült, hogy a 37 éves motoros, aki vasárnap elgázolta az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt, elveszítette uralmát a járműve felett, majd lesodródott az úttestről. A motoron lévő szovátai férfi és sepsiszentgyörgyi utasa lerepültek a járműről, a férfi pedig ráesett egy 14 éves fiúra, aki csak könnyebben sérült. A jármű egy lakóház tetőszerkezetébe csapódott. A baleset helyszínére érkező, ugyancsak Kézdivásárhely irányából közlekedő, szintén szovátai motoros segítséget akart nyújtani a balesetet szenvedőknek, de a baleset miatt összegyűlt lakók súlyosan bántalmazták – fejtette ki Popa.
A 44 éves nőt, aki a kislányt elgázoló motor utasa volt, jelenleg a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban ápolják, állapota nem válságos, lélegeztető gépen tartják, jelekkel tud kommunikálni – számolt be Nagy D. István, az egészségügyi intézmény szóvivője.
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a 11 éves elgázolt kézdiszentléleki kislányt jelenleg is a Brassói Gyermekkórházban ápolják, állapota stabil, nincs életveszélyben.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!