
Az uszoda alapját már 2006-ban elkészítették. Archív
Fotó: Bartos Lóránt
A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.
2023. február 02., 20:012023. február 02., 20:01
A tavaly meghirdetett közbeszerzés győztese a CNI döntése értelmében a MIS Group Kft. által vezetett tordai cégcsoport lett, ám az első és második helyezett ajánlata között mindössze 80-85 ezer lej különbség volt, és a másodikként végzett besztercei konzorcium december 29-én, éppen a fellebbezési időszak lejárta előtt a Közbeszerzési Panaszok Tanácsánál (CNSC) benyújtotta keresetét.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere attól tartott, hogy amennyiben a versenytárgyalás megismétléséről születne döntés, az egy újabb elvesztegetett évet jelenetene,
Az elöljárót a CNI vezetője tájékoztatta, így miután megkapják a hivatalos végzést, kötelesek a győztes ajánlatát újraértékelni, és azzal minden akadály elhárul az építkezés útjából.
A kézdivásárhelyi uszoda építéséhez 2006-ban láttak hozzá, majd, miután 2008-ban leálltak a munkálatok, a kormány 2021 augusztusában döntött az építés folytatásának támogatásáról.
Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.
Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.
Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.
Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.
November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
Sokan keresték fel az adóhivatalt és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal urbanisztikai osztályát azok közül, akik az új urbanisztikai törvény megjelenése után a beépített erkélyeik törvényessége miatt kezdtek aggódni.
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.
Megtámadott egy embert a medve a Bardoc melletti Erdőfülén hétfőn: a villanypásztor alatt átnyúlva harapta meg a kert végében ellenőrző tulajdonos lábát. A vadat a szomszéd és a kutyák riasztották el, a sérültet kórházba szállították és megműtötték.
szóljon hozzá!