Csíki ifjú matematikusok vásárhelyi sikere

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az ECN (Efficiency-Challenge-Networked) nemzetközi programozói és matematikaversenyt a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán az elmúlt napokban.

Gáspár Botond

2016. május 31., 16:352016. május 31., 16:35

2016. május 31., 17:382016. május 31., 17:38

A megmérettetésre idén rekordot jelentő 43 háromtagú csapat jelentkezett be, közöttük összesen 26 középiskolásokból álló formáció (16 csapat a programozói szekcióban és 10 a matematikaiban). A 17 egyetemista csapat között magyarországi intézményekből is érkeztek diákok (Budapesti Műszaki Egyetem, Debreceni Egyetem, Szegedi Egyetem), Kolozsvárról a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Műszaki Egyetem csapatai versenyeztek, illetve részt vett a versenyen a Jászvásári Egyetem csapata is – tájékoztatott Biblia Csilla pr-felelős. A szervezők tizenkét feladatot készítettek elő angol nyelven, amellyel a programozóknak öt óra alatt kellett megküzdeniük, miközben csapatonként egy számítógép állt rendelkezésükre. A matematikai szekcióban a versenyzőknek négy feladatot kellett magyar nyelven megoldaniuk négy óra alatt.

A programozók között a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium diákjaiból álló Unirea csapat bizonyult a legjobbnak, második helyezett a Kolozsvári Műszaki Egyetem hallgatóit tömörítő heapStr csapat, harmadik pedig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak Babeș–Bolyai csapata lett. A matematikai szekcióban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjainak Számkivetettek névre keresztelt csapata győzött, második helyen a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjainak Szentimentál csapata végzett, míg harmadik a szintén a Márton Áron Gimnáziumból érkezett diákok Shazan csapata lett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség

Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. szeptember 10., szerda

A Lábbusz nem vár

Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.

A Lábbusz nem vár
A Lábbusz nem vár
2025. szeptember 10., szerda

A Lábbusz nem vár

2025. szeptember 10., szerda

Kézdivásárhely polgármestere szerint szemfényvesztés a kormány retorikája

Hiába mondogatja a kormány, hogy egyes települések polgármesteri hivatalainál nemhogy nem kell embereket kirúgni, hanem még személyzetet is bővíthetnek, ez nem igaz. A valós helyzetről Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere rántotta le a leplet.

Kézdivásárhely polgármestere szerint szemfényvesztés a kormány retorikája
2025. szeptember 09., kedd

Megbéníthatja a háromszéki községek működését a tervezett leépítés

Kovászna megyében több mint kétszáz közalkalmazott marad munka nélkül, ha életbe lép a kormány negyvenöt százalékos leépítési terve. A községvezetők attól tartanak, hogy a megszorítások csődbe taszítják az önkormányzatokat.

Megbéníthatja a háromszéki községek működését a tervezett leépítés
2025. szeptember 09., kedd

Bíróság elé állította a DNA Szászrégen magyar polgármesterét

Hivatali visszaélés vádjával bíróság elé állította kedden a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre Dezső szászrégeni polgármestert.

Bíróság elé állította a DNA Szászrégen magyar polgármesterét
2025. szeptember 09., kedd

Katonai gyakorlat zajlik Kézdivásárhely térségében

Pánikra semmi ok: katonai gyakorlat részeként zajlanak a napokban a szokatlan mozgások Kovászna megyében, többek között Kézdivásárhely környékén – hívja fel a figyelmet a kézdivásárhelyi önkormányzat Facebook-oldalán.

Katonai gyakorlat zajlik Kézdivásárhely térségében
2025. szeptember 09., kedd

Nem állnak le a munkálatokkal: szinte minden utca aszfaltszőnyeget kap Vargyason

Jól haladnak az útfelújítással az erdővidéki községben: a település huszonöt utcájából szinte mindegyikben elkezdték már munkát. Vargyas legjelentősebb infrastrukturális beruházása a kormány megszorításai ellenére sem áll le.

Nem állnak le a munkálatokkal: szinte minden utca aszfaltszőnyeget kap Vargyason
2025. szeptember 09., kedd

Gyereknek lenni az elmúlt száz évben

A feladat nagyszülőkkel és szülőkkel beszélgetni, kipróbálni régi játékokat, ételeket, kézbe venni múltbéli tárgyakat, részt venni múzeumi foglalkozásokon. Ezek alapján már képet lehet alkotni arról, milyen volt gyereknek lenni az elmúlt száz évben.

Gyereknek lenni az elmúlt száz évben
Gyereknek lenni az elmúlt száz évben
2025. szeptember 09., kedd

Gyereknek lenni az elmúlt száz évben

2025. szeptember 08., hétfő

Az eddig ismertnél száz évvel idősebb Kovásznán ünnepeltek

Ideális körülmények között, ragyogó napsütésben zajlottak le a hétvégén a kovásznai városnapok, amelyek sok és sokféle programot kínáltak.

Az eddig ismertnél száz évvel idősebb Kovásznán ünnepeltek
2025. szeptember 07., vasárnap

Septemberfest Torján puliszkával, főzőversennyel

Harmadik napja áll a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este érnek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest Torján puliszkával, főzőversennyel