Borboly Csaba és Antal Árpád: a kormányból ki kell lépni

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a választások eredményének ismeretében egyforma véleményt fogalmazott meg az RMDSZ „tennivalóját” illetően.

Kozán István

Bencze Melinda

2014. november 17., 18:212014. november 17., 18:21

2014. november 17., 18:442014. november 17., 18:44

Borboly Csaba az eredmények kapcsán portálunknak a következőképpen nyilatkozott: „az eredményeket nem szabad a szőnyeg alá seperni. Most arra kell választ találjunk, hogy miért mentek el azok is szavazni, aki korábban nem tették meg.”

Hozzátette: az elnökválasztás első fordulójában látszott, hogy nincs értelme magyar-magyar versenyről beszélni, hiába volt két magyar elnökjelölt. „A magyar-magyar verseny helyett ezért inkább a magyar-magyar együttműködésre kell koncentrálni. Ugyanakkor el kell kezdeni felkészülni és építkezni a 2016-os helyhatósági és parlamenti választásra”.

Borboly az egyik közösségi oldalon tovább kommentálta a történteket. A következőt írta: „Hogy mi lesz, mit kell tenni, az majd eldől, szerintem ezt ma senki nem tudja, de egy biztos, a kormányból ki kell lépni. És ami még fontos: ki kell állni az emberek elé, meg kell hallgatni a véleményüket. Érveket kell ütköztetni, és erdélyi magyar konszenzus szükséges a fontosabb kérdésekben. Nyíltan kell beszélni arról, hogy mi volt jó, és azt folytatni kell, és meg kell vizsgálni, mi az, amit nem lehet folytatni, ami helyett más kell”.

Antal Árpád: több érv is a kilépés mellett szól

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hétfőn elmondta, örül, hogy újra polgármester – ráadásul erdélyi – Románia elnöke. Ugyanakkor nem túl optimista az államelnöki választások eredményével kapcsolatban, hiszen – mint magyarázta – már megmutatkozott, a románok egy része azzal szeretné lesöpörni a kisebbségi kérdést, hogy Románia ezúttal bebizonyította: a világ legtoleránsabb országa, mivel nem ortodox és nem román államfőt választott.

Az RMDSZ-nek több okból is fontolóra kell vennie, hogy kilépjen a kormányból – véli ugyanakkor Antal Árpád. Elsőként megemlítette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) becsapta, és az RMDSZ megkerülésével próbálta megszólítani a magyar választókat a kampányidőszakban kiosztott szórólapokkal. A városvezető nehezményezte azt is, ahogyan a kormány megszervezte a határon túli választásokat, az ott élőket pedig „a legalapvetőbb demokratikus joguktól próbálta megfosztani”. Harmadik okként hozta fel, hogy a magyarság egyértelműen Johannis mellett foglalt állást, a demokráciában küldött jelzéseket pedig fontolóra kell venni, annak megfelelően kell politizálni. Az RMDSZ számára is üzenet hordoz a vasárnapi választási eredmény, mert a szövetség is demokratikus elveket vall – fejtette ki a városvezető.

Utópiaként emlegette azt az ideális helyzetet Antal Árpád, amikor a romániai magyarság jogait úgy szavatolnák, hogy ebből a szempontból mindegy legyen ki van kormányon. Hozzátette, hogy az erdélyiek részéről a demokrácia adta jog kihasználása nem csupán egy voks Johannis mellett, hanem Bukarest és a központosítás elleni választás is volt. Mindent összevetve ugyanakkor sok sikert kívánt Klaus Johannisnak, illetve abbéli reményeit is kifejezte, hogy munkájában következetes vezető lesz az új államelnök. Hozzáfűzte, romániai magyarként elvárja tőle, hogy kezelje a kisebbség ügyeit nagyobb empátiával, ne zárkózzon el ettől, hiszen, ha szászként úgy döntött, hogy Romániában marad, meg kell értenie, mit jelent a székelyeknek az, hogy ők sem választották a kivándorlást – zárta gondolatait Antal Árpád.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom

Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés