
Fotó: Bartos Lóránt
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) tizenegyedik alkalommal szervezi meg az Adj, király, katonát! elnevezésű csoportos ifjúsági vetélkedőt, amelyre olyan diákok jelentkezését várják, akik játékos módszerekkel, a mesék és mondák világán keresztül szeretnének a családról, a közösségről tanulni, hasonló korú gyerekekkel ismerkedni, új barátokat szerezni. A tavaly több mint háromezer diák vett részt a vetélkedőn.
2016. október 27., 11:232016. október 27., 11:23
A verseny a 4–8. osztályos tanulókat célozza meg. A bejelentkezések után minden gyerek kap egy füzetet, amiben különféle irodalmi művek: mesék, versek, legendák, mondák szerepelnek. A füzet tartalmának elolvasása után tartják a helyi vetélkedőket. Itt a gyerekek csoportokban fognak versenyezni. A csoportokat a vetélkedő napján véletlenszerűen alakítják ki. Tehát nem csoportokkal kell bejelentkezni, hanem egyénenként. Minden helyi szakaszból a nyertes csoport tovább jut az elődöntőre, majd onnan a MindentEldöntőre. A helyi vetélkedőn jó eredményeket elérő versenyzők könyv- és egyéb jutalmakat kapnak. Az elődöntőn részt vevő gyerekek ingyenes belépést nyerhetnek a Székelyföldön megszervezett Hun táborba – tájékoztattak a szervezők. A helyi vetélkedők listája folyamatosan bővül.
Ha valaki kedvet kap tanárként, lelkipásztorként, civil szervezetben dolgozóként, polgármesterként vagy egyszerűen a magyarság jövője iránt elkötelezett emberként a vetélkedő szervezésére, akkor a szervezők kérik, vegye fel a kapcsolatot a rendezvény programkoordinátorával, Bardócz Csabával a bardoczesamit@yahoo.com e-mail címen. Ha pedig valaki az 4–8. osztályosok közül szeretne bekapcsolódni, akkor írjon a fent említett címre, és eligazítást kap, hogy hogyan tud részt venni a településéhez legközelebb eső helyi vetélkedőn. Jelentkezési határidő november 2.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!