Hirdetés
Hirdetés

Háromszáz hektárnyi mezőgazdasági terület válik könnyebben megközelíthetővé

Kövezett úton lehet majd eljutni a szarkakői legelőre •  Fotó: Beliczay László

Kövezett úton lehet majd eljutni a szarkakői legelőre

Fotó: Beliczay László

Mintegy háromszáz hektárnyi mezőgazdasági terület megközelíthetősége válik egyszerűbbé, miután két mezei utat is felújíttat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. Már meg is kötötték a szükséges szerződést a kivitelezővel.

Fülöp-Székely Botond

2022. június 23., 11:272022. június 23., 11:27

Közel 1,7 millió lejt fordít összesen 4,9 kilométernyi út felújítására Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala – olvasható az intézmény közleményében. A projekt részeként két út esetében végeznek korszerűsítést:

  • egyik a Móricz Zsigmond és a Szentjános utcák kereszteződésétől;

  • a másik a Keresztvápa utcától vezet a szarkakői legelő irányába.

Zörgő Noémi, a hivatal szóvivője lapunknak elmondta, hogy intézményük már megkötötte a szerződést a kivitelezés érdekében egy székelyföldi vállalkozóval, ugyanakkor a korszerűsítést helyi forrásokból fogják finanszírozni. A tervek szerint kövezett utakat alakítanak ki, és betonsáncokat is terveztek.

Hirdetés

Könnyebb megközelítés

Az intézmény kommünikéjéből az is kiderül, hogy

a felújítás végeztével mintegy háromszáz hektárnyi mezőgazdasági terület válik könnyebben megközelíthetővé – az utakról közvetlen rájárás lesz ezekre.

A mezei utak rendbetételét nagyon fontosnak tartják, hiszen több helyen benőtte azokat a gaz, így használhatatlanná váltak. Ennek következménye, hogy sok esetben magánterületeken járnak át a gazdák, kárt okozva a földtulajdonosoknak.

A korszerűsített utak ugyanakkor csökkenteni fogják a mezőgazdasági gépek rongálódását is.

A hivatal 2019-ben vette kézbe a mezei utak ügyének rendezését, egy év múlva pedig már 256 esetben zajlott a telekkönyvezés, amely előfeltétele a javításoknak.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

2020-ban a Bükkfa utca 1,5 kilométeres szakaszának a korszerűsítését végezték el. Jelenleg – a korábban említett kivitelezésre váró munkálatokon kívül – kadicsfalvi és szombatfalvi mezei utak tervezésének közbeszerzése van folyamatban, továbbá készülnek a dokumentációk több más helyszín esetében is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés