
Ki vagy te, kortárs tánc? – jelenet az előadásból
Fotó: Közép-Európa Táncszínház
A budapesti Közép-Európa Táncszínház kedden és szerdán három előadást mutat be Gyergyószentmiklóson.
2017. május 08., 14:432017. május 08., 14:43
Magyarország egyik legmeghatározóbb táncszínházi társulata az elmúlt 27 évben 22 ország 44 városában lépett fel. Már ismerős lehet a gyergyószentmiklósi közönség számára is, hiszen előadásaik több alkalommal jelen voltak a dance.movement.theater fesztivál programjában, melynek keretében olyan produkciók kerültek műsorra, mint a Horda (Lajkó Félix zenéjével), vagy a Vándornaplók.
Tavaly a társulat a K-Arcok elnevezésű egyéni előadásokból álló sorozatból mutatott be két produkciót Gyergyószentmiklóson. A Közép-Európa Táncszínház ezúttal a Ki vagy, te kortárs tánc? című nagy sikernek örvendő produkcióval és a K-Arcok sorozat két újabb előadásával (Uraim és InSoundOut) érkezik Gyergyószentmiklósra.
Május 9-én, kedden este 7 órától a Figura nagytermében kerül bemutatásra a Közép-Európa Táncszínház Ki vagy te, kortárs tánc? című, 2015-bemutatott és azóta is nagy sikernek örvendő előadása.
Az produkcióban részletek láthatók a táncszínház emblematikus előadásaiból – Horda, Tiszta föld, Tánc-Tér-Képek, Vándornaplók –, amelyeket narratív táncismereti részek kötnek össze. Az előadás újfajta megfogalmazása a színpadi jelenlétnek; ötvözete a táncművészetnek, előadóművészetnek és színpadi jelenlétnek.
Meglepő, szórakoztatóan intellektuális táncszínházi beavató előadás.
A társulat szerdán este 7 órától a K-Arcok sorozatának két újabb előadását mutatja be a gyergyószentmiklósi közönségnek. Az Uraim és az InSoundOut kerül műsorra a Figuránál. A két produkció, melyeket egy színházjeggyel lehet megtekinteni, rövid szünettel, egymás után kerül bemutatásra a színház stúdiótermében.
Az Uraim című produkció előadója Ivanov Gábor, aki ezzel az előadással elnyerte Veszprémben A Tánc Fesztiválja előadói díját. A koreográfus múltbéli története és a jelenben lévő érzetei, a tánchoz való viszonya köszön vissza a műben. A férfi nemhez kapcsolódó elvárások, sztereotip jellemzők, a férfi szerep, jelleg különböző élethelyzetekben és táncstílusokban való megjelenése foglalkoztatja.
Az InSoundOut a K-Arcok sorozat legújabb darabja. Mádi László, az előadás alkotó-előadója és Mászáros Máté, az előadás koreográfusa azt a kérdést járják körül, hogy kicsoda a táncos, ha éppen nem táncol? Mi határozza meg személyiségét, hogyan jeleníthető meg a színpadon a levetkőztetett emberi jellem táncosként, tánc nélkül?
Az előadás mozgástere egy asztal lapja, melyen a kifejezés eszközei, a táncművész hangszerei helyezkednek el, a mozdulatok üzenetét pedig a zene közvetíti a nézők felé. Az előadás a nézőkben születik meg, akik ezúttal nem a szemükkel, hanem a fülükkel és teljes jelenlétükkel fogadják be a hangzó-mozgó koreográfiát, ahová résztvevőként maguk is meghívást kapnak. Mészáros Máté koreográfiája sokkal inkább egy ünneppé fokozódott közös élmény, mintsem szigorúan vett táncelőadás.
A jegyek ára az előadásokra 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (legkevesebb 10 fő) 10 lej. Jegyek válthatók 10 és 16 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában. A K-Arcok sorozat két előadása egy jeggyel tekinthető meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!