
Az immár felújított Tarisznyás Márton Múzeum tárt kapukkal várja a kultúra iránt érdeklődőket szombaton. Archív
Fotó: Gergely Imre
Legutóbb 2018-ban volt Múzeumok Éjszakája Gyergyószentmiklóson, ezt követően a Tarisznyás Márton Múzeum felújítása miatt nem tudták megrendezni a népszerű eseményt. Szombaton azonban ismét rendhagyó tárlatvezetésekkel, kiállításmegnyitóval, gyerekfoglalkozásokkal várják az érdeklődőket.
2022. június 23., 15:102022. június 23., 15:10
A Múzeumok Éjszakáját a nyári napfordulóhoz, Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombati napon tartják, idén június 25-én. Gyergyószentmiklóson is három év kihagyás után ismét lesz Múzeumok Éjszakája a nemrég újra megnyitott Tarisznyás Márton Múzeumban.
A rendezvény szombaton, 16 órakor A zöldszakállú király lánya című bábelőadással kezdődik, és az utolsó rendhagyó tárlatvezetést az Ecsetvonások, székelyesen című kiállításon Balázs József festőművész tartja, a tervek szerint 22 órától – ismertette Ferencz-Mátéfi Kriszta igazgató, aki elmondta, hogy amennyiben igény mutatkozik a tervezetnél több vagy tovább tartó tárlatvezetésre, azt is megoldják.
17 órakor nyitják meg Sándor Lehel Csaba pillangógyűjteményét bemutató Lepkelesben című kiállítást, Kis Szilveszter makrofotóival.
18 órától kezdődnek a rendhagyó tárlatvezetések elsőként a Lepkelesben című kiállításon a gyűjtő mellett Székely Levente kíséri a látogatókat.
19 órától az Erdélyi fegyveres avarsírokról Konnát Árpád régész tart bemutatkozó előadást, és ugyanekkor az Ecsetvonások, székelyesen című tárlaton Zsigmond Attila műgyűjtő, filmes alkotó vezeti végig az érdeklődőket.
20 órakor bemutatják az Ecsetvonások, székelyesen című filmet is.
21 órától a Lepkelesben című kiállítás rendhagyó vezetését Kis Szilveszter makrófotós vállalta el.
22 órától szintén vele lesz lehetőség éjjeli rovarlesre a múzeum udvarán, ahol megtekinthető a makrófotóiból a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által készített szabadtéri kiállítás is.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!