
Fotó: Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala
Véget ért az Együtt, Egymásért – Szentmiklósiakért elnevezésű karitatív program, amelynek keretében közel négy hétig gyűjtötték a tartós élelmiszert. Az akcióhoz csatlakozóknak köszönhetően több mint 260 családnak tudtak csomagot összekészíteni és átadni a gyergyószentmiklósi városháza szociális igazgatóságának munkatársai, ily módon is szebbé téve több mint ezer gyergyószentmiklósi karácsonyát.
2021. december 21., 13:422021. december 21., 13:42
Idén már nyolcadik alkalommal szervezték meg az Együtt egymásért, Szentmiklósiakért jótékonysági akciót Gyergyószentmiklóson. A tartós élelmiszer-gyűjtés november 26-án kezdődött és egészen december 19-én ért véget, az utolsó csomagokat december 21-én szállították ki a rászorulóknak.
A karitatív program szűk négy hetében 3589 kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze. Ebből a mennyiségből
Fotó: Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala
A felajánlások lajstromában egyebek mellett 1855 db konzerv, 696 db száraztészta, 615 kg liszt, 618 kg cukor, 593 liter olaj szerepel. Ezen kívül, idén vitamin pezsgőtabletta, bébiétel és mosogatószer is érkezett a jóérzésű emberek, szervezetek jóvoltából. Volt egy olyan névtelen vállalkozó is, aki gondolva a cukor- vagy lisztérzékenyekre, vásárlási utalványt ajánlott fel.
Az Együtt egymásért, Szentmiklósiakért jótékonysági akcióba bekapcsolódó szervezeteknek, egyesületeknek, sportkluboknak, illetve intézményeknek, vállalkozásoknak, köszönhetően több mint ezer embernek tudták szebbé tenni a karácsonyát.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!