Három doboznyi levél a cigányokért

•  Fotó: Jancsó László

Fotó: Jancsó László

Harminchatezer levelet juttatott el hétfőn, április 18-án Csíkszereda Polgármesteri Hivatalába az Amnesty International emberi jogi szervezet, amely arra kérte a hivatalt, hogy a hét évvel ezelőtt a Tavasz utcai vasbarakkokba telepített cigány családoknak biztosítson emberhez méltó lakhatási körülményeket. A világszerte tevékenykedő szervezet előzetesen arról tájékoztatta a sajtót, hogy az akcióban részt vesznek a helyi roma közösség vezetői is, ám az eseményen végül csak a romák jogaiért kiálló három önkéntes és két, a dobozokat cipelő roma férfi volt jelen.

Kozán István

2011. április 18., 14:372011. április 18., 14:37

2011. május 09., 13:202011. május 09., 13:20

Harminchatezer levél a világ különböző pontjairól. A világ másik végén is aggódnak az itteni romákért

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala előtt tartottak rögtönzött sajtótájékoztatót az Amnesty International képviselői, mielőtt átadták volna a három ládányi levelet, illetve aláírást.

„Évek óta kampányolunk világszerte azért, hogy jobb körülményeket kapjanak a romák, ám azt tapasztaltuk, hogy a hatóságok ezen kérdés hallatán Romániában egyszerűen behunyják a szemüket. Legfeljebb annyit tesznek, hogy a települések bizonyos részeire elszigetelik a romákat” – osztotta meg tapasztalatait Fotis Filippou, az Amnesty International szervezet romániai képviselője. Hozzátette, a Franciaországban, Ausztriában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban élő – a Tavasz utcai cigányok problémáit csak felületesen vagy egyáltalán nem ismerő – aláírók arra kérik Csíkszereda vezetőit, hogy segítsenek megoldani az említett romák helyzetét, ám „sajnos, ezt és az ehhez hasonló kérdéseket országszerte rosszul kezelik”.

Újságírói kérdésre, miszerint a civil szervezet tagjainak van-e tudomásuk arról, hogy a mintegy száz cigány hogyan került a Tavasz utcába, azt válaszolták, úgy tudják, a kitelepítés előtt egy, a város központjához közeli épületben laktak, amely annyira romos állapotba került, hogy félő volt, bármelyik pillanatban összedőlhet. „Azt a házat nem láttam, arról viszont tudomásom van, hogy az épületet senki nem javította” – magyarázta Fotis Filippou. A civil szervezet képviselője kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy mi történne abban az esetben, ha a cigány családok új lakásokat kapnának és viszonylag rövid időn belül azokat is használhatatlanná tennék. „Mivel nem tudnák önerőből fenntartani azokat, ezért úgy gondolom, folyamatosan segíteni kell őket” – hangsúlyozta a képviselő.

„Nyomást akarnak gyakorolni ránk”

A rögtönzött sajtótájékoztató után a civilek a leveleket tartalmazó dobozokat Szőke Domokos alpolgármesternek szerették volna átnyújtani, ám az elöljáró szerint azokat először az iktatóba kell vinni, s mivel mindez nem történt meg, ezért „a három ládányi papírt nem tekintjük átvettnek, ők mégis itt hagyták a hivatalban”. Szőke Domokos a Csíki Hírlapnak és a Szekelyhon.ro-nak nyilatkozva elmondta, nem tudja partnernek tekinteni a civil szervezetet, mivel már két évvel ezelőtt is tárgyaltak erről a kérdésről, de az Amnesty International azóta sem jött konkrét javaslattal. „Egyoldalúan kezelik a kérdést. Az az érzésem, hogy nyomást akarnak gyakorolni ránk” – vélekedett az alpolgármester.

Miután a leveleket otthagyták a polgármesteri hivatalban, a sajtó képviselői azt szerették volna, hogy az Amnesty International Csíkszeredába látogató tagjai a helyszínre – a Tavasz utcába – is elkalauzolják őket, ám a civil szervezet három tagja elutasította a felkérést. „Önök viszont bármikor meglátogathatják az ottani romákat” – biztatták az érdeklődő újságírókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés