
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Három autó ütközött a 11-es országút Kézdivásárhely és Csernáton közötti szakaszán – közli honlapján a rendőrség. A balesetben egy személy sérült meg.
2024. március 25., 16:392024. március 25., 16:39
2024. március 25., 20:312024. március 25., 20:31
A közleményből az is kiderül, hogy egysávos útlezárás van érvényben a baleset helyszínén – rendőrök irányítják a forgalmat.
A Kézdivásárhelyi közlekedési Info Facebook-csoportban megosztott videó tanúsága szerint a balesetben érintett három jármű alaposan megrongálódott, a közlekedés pedig félsávon zajlott a roncsok eltakarításáig.
A rendőrség későbbi tájékoztatása szerint Kézdivásárhely irányából Brassó felé tartott az a 24 éves sofőr, aki biztosítás nélkül váltott sávot. Figyelmetlensége miatt két járműnek is nekiütközött, amelyek éppen szabályos előzést hajtottak végre. A balesetben csak a 24 éves sofőr szorult egészségügyi ellátásra, őt kórházba szállították. Egyik autóvezető sem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően. A figyelmetlen sofőr autóvezetői engedélyét felfüggesztették és gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanúja miatt büntetőeljárás indult ellene.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!