
Fotó: Barabás Ákos
Harminc évvel ezelőtt, 1990. május 18-án jegyezték be Csíkszeredában a Romániai Magyar Cserkészszövetséget, amelynek létrejöttéről a Gyergyószárhegyre összehívott alapító közgyűlésen döntöttek.
2020. május 18., 16:582020. május 18., 16:58
2020. május 18., 16:582020. május 18., 16:58
A résztvevők – többek között Tankó Albert, Balázs Ferenc, Szőcs Ibolya, Böjte Csaba – megfogalmazták a működési szabályzatot, megválasztották az RMCSSZ első országos elnökségét, majd megtartották első vezetőképzőjüket. A fogadalomtételen jelen volt Tőkés László református püspök is. A gyerekek, ifjak és felnőttek nevelő jellegű szervezete, amely a cserkészmódszert alkalmazva az egyének lelki, szellemi, testi fejlesztésére törekszik,
Amint Molnár Orsolya, a szervezet kommunikációs kapcsolatokért felelős munkatársa lapunknak elmondta, az egyik legnagyobb ifjúsági szervezet, több mint 2500 taggal rendelkezik. A szervezetnek 125 bejegyzett csapata van Erdélyben, amely saját rendezvényeket szervez, illetve részt vesz az országos jellegű eseményeken, például az ötévente megszervezett emléktáborokban.
A legutóbbi táborban hétszázan vettek részt, idén kellett volna szervezni a következőt, ez azonban a világjárvány miatt elmarad, valószínűleg jövőben szervezik meg.
Általában a kisiskolások szoktak jelentkezni cserkésznek, de nem ritka az sem, hogy egyetemi hallgató vagy aktív felnőtt kéri a felvételét a szövetség valamely csapatába. Molnár Orsolya elmondta, új csapat alapítására is van lehetőség, a vezetőképzéseken felkészítik a csapatkapitányt, illetve az úgynevezett csapatmentor segít az indulásban, ha szükséges, akár az adott településre is kiszáll, hogy támogassa a kezdőket.
1. A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
2. A cserkész híven teljesíti kötelességeit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
3. A cserkész, ahol tud, segít.
4. A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
5. A cserkész másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú.
6. A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.
7. A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
8. A cserkész vidám és meggondolt.
9. A cserkész takarékos.
10. A cserkész testben és lélekben tiszta.
Ezek közül a 2. szabály a legfontosabb, amely egyben alapja is a cserkészetnek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!