
Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
Szerkezetkész állapotban van már Hargitafürdőn a közösségi központ épülete, amely a tűzoltószertár és garázs mellett orvosi rendelőnek, gyógyszertárnak, irodáknak, közvécének is helyet biztosít majd. A belső munkálatokat télen is tudják majd folytatni, jövő tavasszal pedig átadják a létesítményt.
2024. szeptember 02., 17:502024. szeptember 02., 17:50
2024. szeptember 02., 18:532024. szeptember 02., 18:53
A kétszárnyú épület műszaki tervei tavaly készültek el, ezután írták ki a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást, a szerződés aláírása után pedig szeptemberben kezdődött az építkezés. Az ütemtervnek megfelelően haladtak,
A hargitafürdői jégpályával szemben elhelyezkedő közösségi központra nagy szükség van, mivel több hiánypótló szolgáltatást tud majd nyújtani.
Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
Bors Béla csíkszeredai alpolgármester szerint belső vakolás és csempézés következik, majd elkészítik a fűtésrendszert is annak érdekében, hogy a téli időszakban is lehessen folytatni a belső szereléseket. Hozzátette,
A Csíkszeredához tartozó, de várostól 22 kilométerre lévő hegyi üdülőtelep megközelítése vészhelyzet esetén időbe telik a hivatásos tűzoltók számára, ugyanakkor közel épültek egymáshoz a házak, és ha tűz keletkezik, a lángok gyorsan át tudnak terjedni egyik épületről a másikra.
Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
A bal szárnyban gyógyszertárt rendeznek be irodahelyiséggel, raktárral, személyzeti mosdóval, jut iroda a Hargitafürdőért Egyesületnek, de egy orvosi rendelőt is kialakítanak a földszinten, amely kezelővel, öltözővel és illemhellyel rendelkezik majd. Ott
mivel az üdülőtelepen ez hiányzik, viszont a turisták számára szükséges. Az 522 négyzetméternyi hasznos felületű épület tetejére napelemrendszert szerelnek majd fel.
A beruházás értéke 4,2 millió lej, ezt teljes egészében a helyi költségvetésből biztosítják.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!