
Két medvebocs maradt árván. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Árván maradt az a két medvebocs, amelyeknek anyját Málnás község határában elgázolta egy vonat. A kis bocsokat a Kovászna megyei rendőrök egy Hargita megyei központba szállították.
2018. június 09., 15:382018. június 09., 15:38
„A csütörtöki akciót nehezítette, hogy a négy-öt hónapos bocsok nagyon ijedtek voltak. Az anyamedvét elgázolta a vonat, az Oltba esett és elpusztult. A bocsokat a Hargita megyei, árva medvék számára létrehozott központba küldték” – mondta el szombaton az Agerpres hírügynökségnek Nicoleta Tolvaj-Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A szakemberek szerint Kovászna megyében mintegy 1300 medve él, nagyjából kétszer annyi, mint amennyi a létező erdőterületen optimális lenne. Emiatt sok medve elhagyja természetes élőhelyét, a falvak határába költözik, és nem kevés anyagi kárt okoz.
Gheorghe Neagu, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója a hírügynökségnek elmondta, tavaly tizenöt egyed, emberre veszélyes medvére adott kilövési engedélyt a környezetvédelmi minisztérium, ezek egy részét végre is hajtották.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!