
Egyelőre lemondtak arról, hogy körforgalom legyen a Lakatosok, a Nicolae Bălcescu és a Bethlenfalvi út találkozásánál
Fotó: Erdély Bálint Előd
Két útkereszteződés rendbetételét is kitűzte céljául a székelyudvarhelyi városháza még 2020-ban, azonban máig nem tudni, hogy ezeket mikor sikerül megvalósítani. Az akadályok sokrétűek, az egyik projekt elesett az Anghel Saligny Fejlesztési Program támogatásától, a másik kivitelezését legjobb esetben a következő évi költségvetés-tervezetbe tudják belefoglalni.
2022. november 09., 11:322022. november 09., 11:32
2022. november 09., 11:452022. november 09., 11:45
Már 2014-ben elkészült egy terv a Lakatosok, a Nicolae Bălcescu és a Bethlenfalvi út találkozásánál lévő kereszteződés átalakításához – akkor még arról volt szó, hogy az illető eltérőhöz körforgalmat fognak kiépíteni.
Az ügyben ezután 2020-ban történt előrelépés, mikor a városháza területeket vásárolt, hogy a tervek szerint körforgalommá átalakítandó útkereszteződés kivitelezhető legyen. Ekkor
először az útkereszteződést egy háromsávos úttal szerették volna kibővíteni, a Lakatosok utcával párhuzamosan, az így kialakított új kereszteződésben pedig okosjelzőlámpákkal irányították volna a forgalmat.
Ennek elkészülte után épült volna a körforgalom, viszont erről egyelőre lemondtak.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az említett útkereszteződés kibővítésének támogatására a városháza az Anghel Saligny Fejlesztési Program keretein belül nyújtott be pályázatot, amit nem nyertek meg – nyilatkozta lapunk megkeresésére Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője. Mint mondta, a város költségvetéséből ekkor 29 ezer lejt kellett fordítani a projektre, de mivel a beruházás nem nyert, az önkormányzat átcsoportosította az említett összeget.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A terület rendezésével kapcsolatban kifejtette: a hivatal által felvásárolt telken található épületre már megkapták a bontási engedélyt, viszont a felelős villanyszerelő vállalatnak kell nagyobb munkálatokat elvégeznie.
– jegyezte meg. A szóvivő hozzátette, a folyamat nem egyszerű, ugyanis az áthelyezéshez szükséges egy megvalósíthatósági tanulmány, amelyet már kiadtak a tervezőnek, csak ennek jóváhagyása után tud a hivatal a szolgáltatóval szerződést kötni.
Az Orbán Balázs, a Wesselényi Miklós és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésének rendezése talán megvalósítható a következő évi költségvetésből
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egy másik útkereszteződés felújítását és átrendezését is kezdeményezték 2020-ban, akkor már a szükséges tervek és látványtervek is elkészültek az Orbán Balázs, a Wesselényi Miklós és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződésének rendezésére. Ennél az útkereszteződésnél is akadályt jelent egy villanyoszlop, ennek áthelyezésére viszont már zajlik a szerződéskötés a polgármesteri hivatal és a felelős áramszolgáltató között – folytatta Zörgő.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A munkálatokhoz ez esetben is egy megvalósíthatósági tanulmány kell, ha ez elkészül, a város a kivitelezés költségeit belefoglalhatja a következő évi költségvetés-tervezetbe – zárta a szóvivő.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás