Hirdetés
Hirdetés

Hangsúly a dráma- és gyermekjátékokon, mozgásfejlesztésen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Vannak olyan városrészek Marosvásárhelyen, amelyek „kiöregedő” lakónegyedeknek számítanak, kevés fiatal családdal, gyerekkel. Ilyen a Kárpátok sétánya is, ahol a Napsugár óvoda tárt karokkal várja a gyerekeket, azaz várná, ha lenne, akiket.

Hajnal Csilla (R)

2017. május 11., 18:102017. május 11., 18:10

Nyílt napot tartottak csütörtökön, mi is ellátogattunk a magyar tagozat egyik csoportjának tágas termébe.

Fehér Ildikó óvónő kedvesen fogadott, akárcsak a szülőket, akik gyerekeikkel együtt látogattak el az intézménybe, közös tevékenységen vettek részt, és megismerhették az ősszel kiscsoportot kezdő óvó nénit.

Hirdetés

A Kárpátok sétányán lévő Napsugár óvoda magyar tagozatán azóta kezdődtek el a létszámgondok, amióta megváltozott az oktatási rendszer,

azaz a hatéveseket előkészítő osztályba kell íratni, így az óvodákból iskolába kerülnek, míg régen még ott maradtak ezek a gyerekek is nagycsoportosként – magyarázta Fehér Ildikó, aki 1992-ben kezdett el pedagógusként dolgozni, és 2012-től címzetes óvónő a Napsugárban.

Fehér Ildikó lesz az ősszel kezdő kiscsoport óvónője a Napsugár óvodában •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fehér Ildikó lesz az ősszel kezdő kiscsoport óvónője a Napsugár óvodában

Fotó: Boda L. Gergely

Jelenleg három magyar csoport van az intézményben, és húsznál kevesebb gyerek jár mindegyikbe. Négy román, illetve egy német csoportja is van az óvodának, az utóbbiba román és magyar kicsik is járnak. Fehér Ildikó fontosnak tartja, hogy a kicsikkel előbb anyanyelvükön foglalkozzanak, ugyanis ezután sokkal könnyebben tanulnak meg más nyelveket.

A környező falvakból is hoznak be gyerekeket, így lehetőségük nyílik a városban felnövő gyerekeknek a falusi életbe is belekóstolni, ugyanis néha közösen ellátogatnak falura, lovaglást szerveznek a kicsiknek. A pedagógus szerint

Idézet
a Napsugár egyik jellegzetessége az, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a drámajátékokra, népi gyermekjátékokra, illetve a mozgásfejlesztésre.
•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A felújított intézménynek saját konyhája van, a speciális étkezést igénylő esetekre is odafigyelnek. Azokat a kicsiket is felveszik, akik még nem töltötték be a három évet, s ez nagy segítség azoknak a szülőknek, akik dolgoznak, de nincs lehetőségük bébiszitterre vagy bölcsőde sincs a közelükben.

A Szentjánosbogár is várja a kicsiket

Szintén csütörtök délelőtt a Maros Megyei Óvónők Pedagógiai Köre a kövesdombi Szentjánosbogár napköziotthonos óvodában outdoor, azaz kinti tevékenységeket mutatott be. Oktató játékokat szerveztek a kicsiknek az óvoda udvarán, majd a pedagógusok közösen kiértékelték és megbeszélték azokat. A pedagógiai kör szakmai tapasztalatcseréi jó lehetőséget teremtenek arra, hogy az óvónők megismerkedjenek az újdonságokkal, megbeszéljék azokat, tanuljanak egymástól – mondta el a Szentjánosbogár óvoda óvónője, Pápai Ilona Emese a délelőtti tevékenység után. A kövesdombi intézmény is várja a beiratkozókat május 22-től kezdődően, és igyekeznek homogén csoportokat indítani. Jelenleg három magyar és hat román csoportja van az adminisztrációs szempontból a Liviu Rebreanu Általános Iskolához tartozó óvodának.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés