
Fotó: Kiss Lóránd
Tíz éve folyamatosan dolgoznak a fületelki evangélikus templom és az ahhoz tartozó épületegyüttes megmentésén az Arcus Egyesület munkatársai, restaurátorok, régészek, művészettörténészek. Hamarosan a nagyközönség is megtekintheti az eddig elért eredményt.
2022. október 01., 19:582022. október 01., 19:58
A Maros megyei falu 14. századi erődtemplomát, felekezeti iskoláját és papilakját annak utána vette bérbe a Segesvári Evangélikus Konzisztóriumtól az Arcus Egyesület, miután felmerült az omlásveszélyes állapotba került templom lebontása. Kiss Lóránd, az egyesület ügyvezető igazgatója a Székelyhonnak elmondta, úgy érezték, hogy egy 14. századi templom lebontása nem merülhet fel a 21. század Európájában, azt mindenképpen meg kell előzni. Ennek érdekében a munkálatokat a templomudvart ellepő növényzet kiirtásával kezdték, majd a templom tetőszerkezetének részben pótlásával, részben rekonstrukciójával folytatták.
– fogalmazott a restaurátor.
Az emberek nem voltak közömbösek, pénzzel, tudással, fizikai segítséggel kapcsolódtak be a munkálatokba, különösebb biztatás nélkül ajánlották fel a segítségüket – mutatott rá Kiss Lóránd, hozzátéve, hogy
„Ez a pénz önkéntes adakozásból, önzetlen támogatásokból jött össze. A viszonylag szerény anyagi fedezet részben korlátozta a mozgásterünket, másrészt viszont jó volt az, hogy nem volt semmilyen kényszerítő körülmény, ami a kitűzött célok határidejét illeti, amint az sok uniós projektnél jelen van” – fogalmazott az Arcus Egyesület vezetője, hozzátéve, hogy
Fotó: Kiss Lóránd
Érdeklődésünkre, hogy meddig jutottak a tíz év alatt, Kiss Lóránd elmondta, a ráfordított összegekhez képest viszonylag messzire: elkészült a templom tetőzetének javítása, rekonstrukciója, a templombelső régészeti ásatása, az iskolaépület beomlott szintjeinek az újjáépítése. Ugyanakkor, fürdőszobák, hálóhelyek, konferenciatermek kialakítása, ugyanis
Mindemellett, elkezdték az egykori papilakot is felújítani és a kapubástya emeletén kialakítottak egy kis helytörténeti múzeumot is.
A napokban meg is tartották az első restaurálási tematikájú szakmai műhelyt, több szakember részvételével, ahol főleg az eddig elvégzett munkálatokról, valamint az ezt követő beavatkozásokról esett szó – mondta a restaurátor, hozzátéve, hogy egy-két héten belül a nagyközönség számára is tartanak egy nyílt napot, amikor bárki megtekintheti a fületelki, nemrég még összeomlásra ítélt 14. századi templomot.
Fotó: Kiss Lóránd
Ami a jövő terveit illeti, Kiss Lóránd úgy fogalmazott, hogy figyelembe véve a szűkebb és tágabb világ eseményeit, óvatosak, de bíznak abban, hogy a tevékenységeiket folytatni tudják, nem szakad meg ez a tíz éves pozitív folytonosság.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!