Hirdetés
Hirdetés

Hamarosan kész lesz a délutáni foglalkoztatóközpont Madéfalván

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

A végéhez közelít a madéfalvi délutáni foglalkoztatóközpont kivitelezése, már csak az utolsó simítások és a berendezések megvásárlása van hátra. Így várhatóan a 2019–2020-as tanévet már az új épületben kezdhetik az elemi iskolások.

Iszlai Katalin

2019. május 02., 18:322019. május 02., 18:32

Közel 150 elemi iskolás már az új délutáni foglalkoztatóözpontban (after school) kezdheti meg tanulmányait szeptemberben Madéfalván, az épület kivitelezése ugyanis lassan befejeződik. Az európai uniós finanszírozású, 2017-ben megkezdett 2,8 millió lej értékű beruházásról sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön Csibi József polgármester és Lőrincz Edit projektmenedzser.

Mint mondták, a madéfalvi napközi otthon mellé felépített délutáni foglalkoztatóközpont kivitelezéséhez 2017-ben láttak hozzá, és idén júniusig kell befejezniük a munkálatokat. Ezt a határidőt valószínűleg tartani tudják, hiszen ottjártunkkor láthattuk, hogy már csak az utolsó simítások vannak hátra, illetve a berendezések beszerzése is folyamatban van. Mint a polgármester elmondta,

az épületben hat tantermet, egy tanárit, mellékhelyiségeket és egy ebédlőt is kialakítottak.

Utóbbira azért van szükség, mivel a szomszédos napközi konyhájának segítségével az étkezést is biztosítják majd a foglalkoztatóközpontban.

Hirdetés

A községvezető szerint az új épület nagy segítséget jelent a település mindennapjaiban, hiszen jelenleg nem férnek el kényelmesen a diákok az iskolaépületekben, de az elemi osztályok átköltöztetésével ezt meg tudják oldani. Ráadásul ezáltal a gyermekek délutáni foglalkoztatását is szervezett, intézményesített keretek között tudják megszervezni.

Ezt a tevékenységet a helyi igényeknek megfelelően szeretnék kialakítani, ezért a közeljövőben egy felmérést szerveznek a lakosság körében, hogy kiderüljön, mire van igény, és milyen szakemberek alkalmazása indokolt.

A tantermeket korszerű berendezésekkel, például okostáblákkal látják el.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

„Mivel közel vagyunk Csíkszeredához, kiemelten fontos számunkra, hogy a délutáni foglalkoztatóközpont korszerű és működőképes legyen, hiszen ellenkező esetben a szülők a városba viszik a gyerekeket. Az is fontos, hogy

Idézet
levegyünk egy gondot azoknak a szülőknek a válláról, akiknek nem lenne kire hagyniuk a gyereket az iskola után. Itt jó kezekben lesznek,

megírhatják közösen a házi feladatokat, képzéseken, programokon vehetnek majd részt. Így a kisiskolások az egész napjukat egy épületben tölthetik el, és mire végeznek, a szülőknek is befejeződik a munkaideje, így együtt mehetnek haza” – zárta a polgármester.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)

Izgalmas időszak előtt áll a videójáték-ipar, aminek a jövőjébe kaphattunk betekintést a nyári bemutató-események révén. Összeállításunkban a legnagyobb bejelentéseket szedtük össze.

Csak bírja a pénztárcánk – ezeket a videójátékokat várjuk a GTA 6 mellett (1.)
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben

A fokozódó elégedetlenségek miatt japánsztrájkot indít az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben a Sanitas szakszervezet kedden. Az érdekvédelem főként a véglegesítés előtt álló egységes bértörvény-tervezet módosítását szeretné elérni.

Japánsztrájk kezdődik az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben
2026. június 08., hétfő

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről

A Hunyad megyei törvényszék elrendelte hétfőn annak a férfinek az előzetes letartóztatását, aki egy pisztollyal rálőtt négy emberre Lupényben. A törvényszék döntése nem jogerős, 48 órán belül megfellebbezhető.

Rálőtt a családtagjaira, majd az erdőbe menekült – megvannak a rendőrségi részletek a lupényi lövöldözésről
2026. június 08., hétfő

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben

A hét elején az átlagosnál melegebb idő várható, majd átmeneti lehűlés érkezik. A hónap közepétől ismét melegszik az idő, ugyanakkor záporokra és zivatarokra szinte minden nap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Nyárias napok és csapadékos időszakok váltogatják egymást a kéthetes előrejelzésben
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét

Rendkívüli ülésen fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület azt a határozatot, amellyel a Monturist Kft. közgyűlésének összehívását kezdeményezik, ahol a cégvezető menesztését szeretnék elérni és kineveznék az utódját is.

Leváltaná Gyergyószentmiklós a Monturist vezetőjét
2026. június 08., hétfő

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson

A népzene, a könnyűzene és a gasztronómia találkozására épül a Folk & Roll Víkend, egy minifesztivál, amelyre július 31. és augusztus 2. között kerül sor Gyergyószentmiklóson. A város nem marad fesztiválhangulat nélkül idén sem.

Folk & Roll Víkend névvel tartanak minifesztivált Gyergyószentmiklóson
2026. június 08., hétfő

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén

Összesen 9,76 millió hektár területre nyújtottak be 671.334 egységes agrártámogatási kérelmet a június 5-i határidőig.

APIA: közel 10 millió hektár területre nyújtottak be agrártámogatási kérelmet idén
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint

Idén májusban 4 679 826 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2812-vel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2784 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) hétfőn közzétett adataiból.

Ennyi volt az átlagnyugdíj a legutóbbi összesítés szerint
2026. június 08., hétfő

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Újabb hónapra hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon
2026. június 08., hétfő

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét

Eugen Tomac kijelölt kormányfő hétfőn közölte, hogy legkésőbb szerdára véglegesíti miniszterjelöltjeinek listáját, és ismét hangsúlyozta, hogy technokrata kormánynak szeretne bizalmi szavazást kérni a parlamentben.

Tomac: legkésőbb szerdáig véglegesítem a kabinet összetételét
Hirdetés